Senki nem akar megölni senkit, csak ne kelljen már Pride-ra menni

2021. július 21. 13:02
Varga Gergő Zoltán
Vasarnap.hu
Agresszív érzékenység fogta el az angolokat a minap.

„Érkezett a hír »az nagy angol földről«, hogy – természetesen, megint – a teljes elfogadás és szeretet jegyében, hogyan homofób gyilkosozta le egy iskolaigazgató a diákjait, amiért azok nem akarnak részt venni a Pride-on.

Hogy mire? Vallási okokra hivatkozva? Na ne hülyéskedjünk már.

Opcionális közösségi program ide, szülői kérvény oda, az iskolaigazgató mégiscsak a »kötelezően választható« kategóriába pakolta a Pride-ot mindenki számára, kiegészítve a legkorszerűbb LMBTQ-foglalkozásokkal meg rendhagyó órákkal;

van itt minden, amivel felkészíthetik a megalkuvást nem tűrő, tengermély elfogadásra a jövő generációit. 

Bár nem nagyon csodálkozunk azon az anyukán, aki kivette a gyerekét az iskolából, a magyar gyermekvédelmi törvényben foglaltakra kísértetiesen hasonlító indoklással: a gyerekekre kérdezés nélkül rákényszerítenek ideológiákat, a szülők kezéből pedig minden eszközt kivesznek, amivel biztosítaná, hogy maga formálhassa a saját gyereke vallási-filozófiai világképét.

Amikor viszont a nagytiszteletű »én csak a homofóbia ellen küzdök« diri, habzó szájjal ordítja le a tízéves nebulókat – amiért azok inkább visszautasították a szíves invitálást a legbüszkébb felvonulásra –, mert ők gyakorlatilag meg akarják ölni a homoszexuálisokat, akkor az LMBTQ-mozgalom vakvágányán néminemű kisiklást érzünk végbemenni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 26 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"
Érkezett a hír „az nagy angol földről”, hogy – természetesen, megint – a teljes elfogadás és szeretet jegyében, hogyan homofób gyilkosozta le egy iskolaigazgató a diákjait, amiért azok nem akarnak részt venni a Pride-on.
"

Nem véletlenül nevezzük ezeket szivárványos náciknak.

Mondjad, mit nem értesz? Segítek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés