Genderfluid gyilkolászást díjaztak Cannes-ban

2021. július 21. 19:55

Patkó Endre
Kontra
Ez a szivárvány melyik színe?

„Kell-e nekünk Cannes, vagy a Berlinálé? Mit hoz egy Oscar-díj hazánknak? Kérdések, melyekre ezúttal nem keresnénk választ az alábbi sorokban. Hogy mit gondol mindezekről a magyar kormány, kiderül a filmiparba ömlő gyakorlatilag kiapadhatatlan források nagyságából.

Hogy mit gondol maga a »nagybetűs szakma« a magyar kormányról, az is egy újabb felvetés. Emlékezhetünk, amikor Nemes-Jeles László a frissen megkapott Kossuth-díjával a hóna alatt, öltönyben, temérdek állami támogatással a háta mögött kiment a kormány ellen tüntetni. Vagy elég éppen az akkor még készülőfélben levő,

A feleségem története című film munkálataira közel egymilliárd forint közpénzt elnyerő Enyedi Ildikó diktatúrázós interjújára gondolni.

A néhai Andy Vajna színrelépéséig a magyar filmnek nem volt átütő lobbiereje és állami apanázst sem bocsájtottak a készítők rendelkezésére túlzott mértékben. Épp ezért vagyunk immáron 2-3 évente olyan boldogok, amikor egy nagyobb filmes fesztiválon mutatnak be egy újabb magyar potenciális sikerfilmet. A Saul fia, a Mindenki, a Testről és lélekről sikerei után, ezúttal A feleségem története című Füst Milán-adaptációért izgulhattunk a Cannes-i Filmfesztiválon. Enyedi Ildikó élete projektje némi normalitást vihetett végre az immáron tényleg csak a sokkolást és extrém figyelemfelkeltést erőltető felhozatalba. Sajnos nem is nyerte meg az Aranypálmát ennek megfelelően.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ahogy a kurvák sem csókolnak, csak dugnak a pénzért.

Mitől fenntarthatatlan egy stadion koma? Etetni kell a betont? Ugyanúgy csak az irodákat és öltözőket kell fűteni, mint korábban, a pályát pedig ugyanaz a faszi nyírja és vonalazza, mint az előző, félig összedőlt stadionban. Az ajnározott Nyugat tele van mégkurvadrágább stadionokkal. Nekik szabad? Azok a bérek pedig, amit kifizettek a stadionépítő munkáért, más áruk és vállalkozások számára teremtettek keresletet úgy, hogy a következő évek állami költségvetési kiadásai ettől nem nőttek, a költségvetés bevételei ellenben igen.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés