Az uniformizált semmiig

2021. július 21. 11:04

Petri Lukács Ádám
Magyar Nemzet
Az kellene még, hogy a harang se szóljon bárhol, ahol templom áll.

„Kong a harang, csivitel a madár, az élet kész pokol. Nem csupán a felmenőimet vesztettem már el régen, de hekatombaként ott van a szívemben a táj is, ami mind kevésbé otthonos nekem, s ahol az egyformán semmilyen, de gyémánt­áron kínált házak épülnek.

Épp Balaton-felvidéken ér a hír: »Betiltották a reggeli harangszót Balatonberényben. A helyi templom harangja minden reggel hatkor szólalt meg, amin sok nyaraló felháborodott, mondván, ők pihenni jöttek.«

Az irány érthető, de nem elégséges. Először is érdemes lenne a település közelében lévő Kis-Balatont lecsapolni. Ott ugyanis kócsagok, gémek, vöcskök, bakcsók élnek, s nem kizárható annak veszélye, hogy bármikor átrepülhetnek a faluba, ahol esetleg összepiszkítják az autókat vagy hangoskodással zavarják meg az ott pihenők nyugalmát.

Néhány éve egy eldugott toszkán hegyi faluban, Duddovában csodálatos ebédet ettünk, s miközben elnéztem a díjbirkózókat is megszégyenítő karjaival a tésztát vidáman gyúró nagymamát, a lányától megkérdeztem, hogy a csudába kerül egy ilyen tökéletes helyen ketchupos üveg a pultra? Mondta, hogy a külföldi gyerekek miatt, akiknek a szülei hiányolták. Holott a kevesebb: több. Nem kell sem ketchup, sem a harang évszázados menetét megállítani, megtalálja azt a vevőkört – bizonyos vagyok benne – a falu Duddovától Balatonberényig, akik nem az uniformizált semmit keresik vidéken.

A harangszó lehet hangos, a mezei virágok tüsszögtethetnek, a madarak csivitelhetnek, de mindezt evidens, hogy meg kell védeni, s aki nem lel benne örömet, annak azt máshol kell keresni. (A legsötétebb tónusú fals országjelentésben sem leltem még nyomát annak, hogy az »Orbán-diktatúra« balatonberényi nyaralásra száműzné a templomi harangszótól iszonyodókat.) Csomó nagyszerű étterem nyílt az elmúlt tíz évben a Balaton környékén, szaporodnak szerencsére a biogazdaságok is, és minderre hatalmas a fizetőképes kereslet.”

Fotó: Wikipedia

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés