Kedves, a lelátón utánam kutakodó ávh-s embertársam!

2021. július 19. 10:57

Kurtz ezredes
Kontra
Riasztó olvasnom az NSO-hasábjain, hogy olyasmit engedsz meg magadnak, amelyet a fajtád utoljára talán 1950-ben merészelt ezen a tájon.

„Akkor sikerült is jól szétkúrni az általatok oly gyűlölt Fradikát. Telenyomva a lelátóját hozzátok hasonló (nagypapáitok voltak esetleg talán?) kommunista spiclikkel, akik azonnal jelentést írtak arról is, ami még ott se hangzott el. Sikerült is a Fradiból néhány hónap alatt piros-fehér Kinizsit meg ÉDOSZ-t varázsolni.

Az még riasztóbb, hogy olyan kurva bátor vagy, hogy most már nem is tagadod, amit eddig csak sejtettünk, hogy művelsz. A kommunikáció kétirányúvá tevése érdekében most hadd reagáljak néhány általad elhangzott hazugságra, pofátlanságra, és fenyegetőzésre.

»A FARE kockázatelemzést végezve ajánlást tesz az UEFA-nak, mely mérkőzések azok, amelyeken fennáll a veszélye, hogy a nézőtéren diszkriminatív megnyilvánulásra kerülhet sor – mondta lapunknak Jósa Bálint.«

Szia Bálint! Elsőként ismeretlenül is engedd meg, hogy azzal kezdjem: A KURVA ANYÁDAT!

»Az UEFA ezután biztosít jegyeket a mérkőzésre. Nem szeretném elárulni, egy meccsre hányan érkeznek és hol kapnak helyet, mert ez a testi épségüket is veszélyeztetné«

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az egyik dolog ami vigasztal, hogy a VB selejtezőket így a magyar-angolt NEM az uefa szervezi s imigyen ha jól sejtem az telt házas lehet.
Hajrá magyarok, hajrá magyar szurkolók!

Jó lenne, ha abba pofáznál bele, ami érdekel.
Így még azt hihetjük, dolgozni jársz ide.
Magyarul sem kell tudni, ahogy a Nagy Fül mondja. Ez azért mindennek a teteje.
Brüsszelbe is lehet küldeni bármilyen Orbánt lejárató anyagot magyarul is, nem kell senki értse, ahhoz, hogy elítéljék Orbánt.
Ha értenék, meg elszégyellnék magukat azért, amit tesznek, tenni készülnek..

Szubjektív Értékek Alapítvány tagja - nem is törekszenek objektivitásra.
Vagy nagyon jó a humoruk..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés