Védettségi igazolványokkal seftelt egy háziorvos és segítője

2021. július 17. 9:38
A segítő toborozta azokat, akik nem akarták beoltatni magukat, de hozzá akartak jutni a védettségi igazolványhoz, míg az orvos pénzért kiállította nekik a szükséges iratokat.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján folytat nyomozást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya egy 54 éves háziorvos és 25 éves segítője ellen, akik a megalapozott gyanú szerint az elmúlt hónapokban olyan embereket juttattak védettségi igazolványhoz, akik nem kaptak koronavírus elleni védőoltást – adta hírül a police.hu. 

A nyomozás adatai szerint a segítő toborozta azokat, akik nem akarták beoltatni magukat COVID ellen, de hozzá akartak jutni a védettségi igazolványhoz. A háziorvos előzetes egyeztetést követően személyesen fogadta a jelentkezőket a rendelőjében, ahol beoltottként rögzítette őket az egészségügyi adatbázisban, így jogosulttá váltak a védettségi igazolványra.

Mindezért cserébe az orvos és segítője személyenként 50 ezer forintot kért, amely összeget aztán elosztották egymás között az orvossal. A szabolcsi nyomozók a Jonatán Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével az orvosi rendelőjében fogták el a háziorvost és segítőjét csütörtökön.

Mindkét férfit vesztegetés, valamint védettségi igazolással való visszaélés elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat. Amennyiben a bíróság megállapítja bűnösségüket, úgy akár 12 évi börtönbüntetést is kaphatnak.

Fotó: Police.hu

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mit lett a be nem adott vakcinákkal? Azt egy másik körben eladták?

Sajnos tartok tőle, hogy nem ő az egyetlen....

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés