Nem kellett sokat várni az olimpia első rasszista botrányára

2021. július 17. 18:07
A német férfi olimpiai labdarúgó-válogatott levonult a pályáról a Honduras elleni felkészülési mérkőzésen, mert a játékosok szerint egy társuk rasszista megjegyzéseket kapott.

Máris megvan az olimpia első botránya. A Rióban olimpiai ezüstérmes német férfi labdarúgó-válogatott öt perccel a tervezett játékidő letelte előtt levonult a pályáról, miután egyik játékosukat, Jordan Torunarighát rasszista inzultus érte a hondurasiak részéről – számolt be az esetről az infostart.hu.

„A mérkőzés öt perccel korábban ért véget, 1-1-es állásnál. A német játékosok elhagyták a pályát, miután Jordan Torunarighát faji bántalmazásnak vetették alá” – olvasható a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) beszámolója. Stefan Kuntz, a német olimpiai csapat edzője, a korábbi Európa-bajnok csatár a meccs után azt mondta:

Ha egyik játékosunkat faji alapon bántják, nem lehet a mérkőzést folytatni.”

A mérkőzést természetesen a nézők kizárásával, zárt kapuk mögött játszották Vakajamában. A hondurasiak szerint sajnálatos félreértésről van szó.

A nyitóképen Jordan Torunarigha és Sallai Roland látható. Fotó: MTI/EPA/Getty Images pool/Maja Hitij

Összesen 165 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Fiam, kezdődik...

ACmióta egy cseh játékos 10 mérkőzéses eltiltást kapott amiért állítólag rasszista dolgot súgott egy fekete játékos fülébe, semmin sem lepődöm meg.

Még szerencse, hogy nem zsidó is a néger.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés