A Pfizer-vakcina lényegesen kevésbé hatékony a Delta variáns ellen mint reméltük – mondta az izraeli miniszterelnök

2021. július 17. 13:52
„Nem tudjuk pontosan, hogy a vakcina milyen mértékben segít, de lényegesen kevésbé a korábban reméltnél” – mondta Naftali Bennett.

Izraelben pénteken 858 embernek lett pozitív a koronavírus-tesztje, emellett a hatóságok több országot is feltettek a magas fertőzési arányú helyek listájára is. 

Nem tudjuk pontosan, hogy a vakcina milyen mértékben segít, de lényegesen kevésbé a korábban reméltnél” – mondta Naftali Bennett miniszterelnök.

Az izraeli kormányfő később megbeszélést tartott az egészségügy vezető tisztségviselőivel, hogy megvitassák a vírus kezelésének következő lépéseit, figyelembe véve az izraeli számokat és azt, hogy „a Delta mutáció előretört az egész világon, beleértve a beoltott országokat, például Nagy-Britannia, Izrael és az Egyesült Államok” – számolt be Benett. 

„Nagy-Britanniában az elmúlt napokban ugrásszerű volt kórházba került gyermekek napi száma. Ez egy olyan fejlemény, amellyel mi is tisztában vagyunk; racionálisan és felelősségteljesen foglalkozunk is vele” – mondta. 

Több mint 5,7 millió izraeli kapta meg a Pfizer-vakcina legalább egy adagját és az ország továbbra is szorgalmazza, hogy az állampolgárok – különösen a tizenévesek – menjenek el oltakozni, ha még nem tették volna meg. Március óta a legtöbb koronavírusos esetet diagnosztizálták csütörtökön, a tesztek 1,52%-a pozitív volt – közölte az Izraeli Egészségügyi Minisztérium pénteki közleményében. 

Míg a napi esetek száma növekszik, a súlyos morbiditás továbbra is korlátozott.

A fertőzöttek közül 49 került súlyos állapotba, ez öttel kevesebb, mint előző nap volt. Egy héttel korábban, július 10-én azonban csak 39-en voltak. Áprilisban a jelenlegi számhoz hasonlóan mintegy 5900 aktív eset mellett több mint 340 beteg volt súlyos állapotban.

A valószínű magyarázat erre az, hogy a jelenlegi vírushordozók közül mintegy 2000 iskoláskorú, és a lakosság fele már teljesen be van oltva. 

Mindkét csoportnál nagyon valószínűtlen, hogy a betegség súlyos formái alakuljanak ki, bár alkalmanként ez előfordulhat. Jelenleg a súlyos állapotban lévő betegek mintegy 60%-a  be van oltva.

 

 

„A kritikusan megbetegedett esetek százaléka ma 1,6%, szemben a 3. hullám hasonló szakaszában tapasztalt 4% -kal, amikor nem voltak oltások” – adta közzé a kabinet egy pénteki tweetben.  „Amennyiben az esetek száma folyamatos emelkedik, akkor is sokkal több megbetegedés kell ahhoz, hogy a kritikus állapotú betegek száma a kórházakban ugyanazt a mértéket érje el, mint a 3. hullám idején. Ez jelentősen hozzájárul a népességszintű nyájimmunitás eléréséhez” – írják.

Fotó: MAYA ALLERUZZO / POOL / AFP

Összesen 149 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A lényeget mondtad, tkp. ez a tagolt védekezés, amely a legeredményesebb a támadó felőrlésében.
Most mindegy, hogy ez tudatos volt-e, vagy nem - szerintem nem volt tudatos, Orbán előremenekült, mert létérdek a lezárások mihamarabbi megszüntetése, a gazdaság elindítása, az ország felszabadítása - de úgy tűnik, ez lesz a nyerő.
Lásd: a magyarországi helyzetet, messze a legkiválóbbak az adatok, remélhetőleg, ez még sokáig kitart.
Legalább 2022 májusig.

"Akármilyen variáns csak akkor tud újra "karriert" csinálni ha mono vakcinnáció van egy adott országban."

És még persze akkor is, ha a PCR teszteket úgy állítják be, hogy még egy csiga-biga nyálkájában is kimutatható a delta variáns.

Úgy tudom, a delta variáns nem jelent különosebb veszélyt, nem okoz komolyabb egészségi problémákat annak ellenére, hogy gyorsabban terjed. Ha valamelyik országban napi 20-30-40 ezer pozitív esetett mérnek, a nagy számok törvénye szerint lesz áldozat is. Ennyi pozitív esetnél, – ez ugyanis felér egy kisseb várossal, melyben ugye mindig is szokottlenni egy-két tucat ember temetése azokban az időkben is, amikor még nem volt semmiféle járvány. Most legfeljebb majd annyi változik, hogy coviddal elhunytnak nyilvánítják őket, még akkor is, ha pld. egy elakadt halcsont miatt fulladt meg valaki. Hisz az elhunyt pozitív volt.

Jó lenne tudni, hogy a többi vakcina hogyan teljesít ezen a téren.

2017-2018-as adatok is változtak.... (???) Ez engem is érdekelne....

Ha a 2017, 2018-as évből kivesszük azt a két kiugró minimumpontot, akkor a standard egység is változik. Gondolom. Nem vagyok otthon a statisztikában. Változik?
Miért változtatták meg a korábbi éveket? (amikor még nem is volt covid)

Az okos, higgadt védekezés, időnként visszacsapni, de ált. offenzívához mi kevesen vagyunk.
Ez talán nem is baj, mert így nem válhatunk aljassá, mert csak azt védjük, ami jogos és tisztességes.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés