Novák Katalin elmondta, mikor döntenek a harmadik oltásról

2021. július 14. 21:31
A politikus az Atv-n arról is beszélt, hogy kapott-e Orbán Viktor miniszterelnök értesítést egy Magyarország ellen induló kötelezettségszegési eljárásról.

A kormány nyitott a harmadik oltásra – jelentette ki Novák Katalin családügyi miniszter az atv Egyenes beszéd című műsorában. A politikus ugyanakkor kiemelte, hogy határozott állásfoglalásra van szükség a szakemberek részéről bizonyos kérdésekben, például, hogy milyen oltás kinek adható.

A kormányülést mindig azzal kezdik, hogy áttekintik a járványügyi helyzetet, meghallgatják az operatív törzs jelentését. Az egyik ilyen kérdés a harmadik oltás ügye, nemzetközileg is ez foglalkoztatja az embereket – magyarázta a miniszter. Novák Katalin elmondta azt is, hogy

a harmadik adag vakcina tekintetében  akár csütörtökön vagy pénteken döntés születhet .

Az AFP hírügynökség hírét – miszerint Orbán Viktor levelet kapott, hogy a pedofilellenes törvény miatt kötelezettségszegési eljárás indul Magyarországgal szemben – Novák Katalin úgy kommentálta, tudomása szerint nem kapott a miniszterelnöki ilyen levelet. Hozzátette, reméli, hogy Ursula von der Leyen a minden bevethető eszköz alatt legális eszközöket ért. ​

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság nem hagyta jóvá a magyar helyreállítási tervet, kijelentette:

„Sem kimondott, sem burkolt zsarolással nem érnek cél Magyarországgal szemben!”

Bölcsődék, óvodák, Erzsébet-táborok

Novák Katalin a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzset vezeti, ennek keretében most egy gyermekpszichiátria intézet bővítést és fejlesztést végezik a János Kórházban. Arra a kérdésre, hogy gyermekpszichiáterekben hiány van, megjegyezte, hogy erről nem tárgyaltak a mai kormányülésen. A János Kórházban egy országos központot akarnak fejleszteni, kiváló szakemberekkel.

Bölcsődék fejlesztésére kormányzati pályázatokat írnak ki –

közel 3 milliárdos forrás van arra, hogy családi vagy munkahelyi bölcsődéket hozzanak létre.

Novák Katalin szerint a munkahelyi bölcsőde nem megszokott nálunk, viszont sokkal kedvezőbb feltéteket jelentene a szülőknek.

Az Erzsébet-táborok bővítéséről is döntöttek, ahol egy egyházi alapítvány felel a fejlesztésekért és a táborok lebonyolításáért. Csillebérc újra a gyerekeké lesz, ennek szimbolikus jelentősége is van – mondta Novák Katalin. Zánkán egy teljesen megújult tábor várja a gyerekeket, itt minden a gyerekekről szól.

Arra a kérdésre, hogy a pedagógusok egy hétig 25 ezer forintos utalványért vigyáznak a gyerekekre, úgy reagált, hogy hét éve jár le az Erzsébet-táborokba, és ott nem tapasztalja ezt az elégedetlenséget. A tanárok mellett egy fiatalokból álló gárda is segíti a munkát, ún. „tesók”. Zánkán szokott beszélni a pedagógusokkal, nekik hisz, ő nem hallott elégedetlenséget a részükről, sőt, jól érzik magukat a táborokban. 

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a gyerekek tudjanak iskolába és óvodába menni. Ha a negyedik hullám eléri az országot- amit a szakemberek valószínűsítenek – akkor is annyi könnyebbség van, hogy van védőoltás” – szögezte le Novák Katalin.

A teljes adást itt tudják megtekinteni:

 

Összesen 129 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A "ráoltásról" Rusvai már beszélt. Az mRNS-re adható azonos, a vektorokra nem mert a csomagoló vírusra a szervezet ekkor már reagálhat. A Sinopharmra meg mehet mRNS.

Csúsztatsz és hazudsz.
,,Karácsony Gergelynek köszönhetően lesz harmadik oltás a Kínai vakcinával beoltottak számára mert a kormány elsumákolta volna a dolgot, hiszen a kínai vakcinát a kormány erőltetette az emberekre.,,

Hamis állítás. A Sinopharm-vakcinával való oltás alkalmazását a háziorvosok döntötték el, figyelembe véve a WHO ajánlását. 2021 májusban a WHO az oltást 18 év felettiek számára engedélyezték, vagyis az idősek számára is, figyelembe véve a páciens betegségét.
https://www.portfolio.hu/globa..

Én 77 éves vagyok és orosz Szputnyik V vakcinát kaptam, és a kórházban oltottak. Az ismeretségi körömben mindenki ezt kapta aki 59 év feletti és valamilyen krónikus betegsége volt.

Megismételve! Nem a kormány döntötte el, hogy ki milyen vakcinát kapjon, hanem a háziorvos.

Karácsony pedig felelős a Budapesti Úti idősek otthonában történtekért.

A soktori cím használata pedig nem munkakörhöz kötött, hanem végzettséghez.

Az pedig, hogy esetleg a fővárosban laksz nem jelenti, hogy nem vagy tahó.

Holt volt áprilisban még Karácsony felvetése?
"Ha szükséges lesz a harmadik oltás, a kormány arra is biztosítja a forrásokat
Origo, 2021.04.24. 12:58"

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés