Távozott a nagy ötvenhatos, Regéczy-Nagy László (1925-2021) – Nekrológ

Regéczy-Nagy László az egyik leghitelesebb ötvenhatos személyiség volt. Az angol nagykövetség korabeli sofőrjeként nem harcolhatott ugyan az 1956-os forradalom és szabadságharcban, de a leverettetés után Bibó Istvánnal és akkori barátjával, Göncz Árpáddal együtt őt is letartóztatták 1957 nyarán. A Bibó-perbe azért került be harmadrendű vádlottként, mert kijuttatta Nyugatra Bibó István és Nagy Imre fontos írásait, visszaemlékezéseit, melyek a rákosizmust leplezték le, illetve 1956 igazi arcát, törekvéseit, tisztaságát mutatták meg,

A bebörtönzése után nem sokkal a Nagy Imre-perben tanúként hallgatták ki, erről is mindvégig eleven emlékei voltak. Saját perében végül 15 évre ítélték, de hat év után, az 1963-as általános amnesztia idején, ahogy ő mondta, „bulitársaival” együtt végül ő is kiszabadult. Az ő esetében ez nem volt magától értetődő, végül az ENSZ-főtitkára járta ki a pártfőtitkárnál. A Kádár-korban nem kapott rendes állást,

1989-ben közreműködött a Nagy Imre-újratemetésen, ő felügyelte a történelmi léptékű kegyeleti esemény Rákoskeresztúri temető-beli részét. A rendszerváltozás hajnalán belépett a Magyar Demokrata Fórumba. Ugyanakkor 1990-ben egykori harcostársa, a szabaddemokratáknál kikötött Göncz Árpád első köztársasági elnök főosztályvezetője, majd szárnysegédje lett a Köztársasági Elnöki Hivatalban. Ahogyan fontos tanúja lehetett angol követségi munkája és neves barátai révén az 1956-57-es történelmi eseményeknek, úgy a rendszerváltozás első éveit is kulcsfontosságú helyen töltötte. E sorok írója személyesen hallotta tőle, miként lett szeme láttára egykori barátja, Göncz államfőként az ellenzéki SZDSZ engedelmes eszköze, és ebbéli minőségében miként járult hozzá az Antall-kormány munkájának gátolásához, a rendszerváltozás és az igazságtételi folyamat kisiklatásához. Regéczy-Nagy Lászlót

A rendszerváltozást követően az egyik igazodási pont ő volt az ötvenhatosok társadalmában; egy hitelesen nemzeti kötődésű, higgadt, mindenkivel méltányos, a belviszályokat csitító, de kérlelhetetlen igazságkereső és művelt személyiség, akinek minden megnyilvánulása súllyal bírt. 1996-tól egészen haláláig a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke volt.

A Bibó-per során bizony volt olyan pillanat, amikor mind Bibó Istvánnak és Göncz Árpádnak, mind neki okkal ködlött fel a bitó végzete. Végül „csak” a börtönt kellett kibírnia, úgy, hogy fiatal házasként tartóztatták le. Korábban a második világháborút és az angol hadifogságot is kibírta, majd a „horthysta-fasiszta” katonai múltja miatti hátratételt a rákosizmus során. Ha az angol követség nem dob mentőövet neki, ugyanúgy nem tudott volna elhelyezkedni rendes állásban, mint a Kádár-korban, börtönviseltként. 

Miért fogalmazunk így? Ugyanis miután hazatért 1947-ben az angol hadifogságból, élő hitre jutott a Joó Sándor alapította, vezette Pasaréti Református Gyülekezetben, s ez mindvégig segítette őt. Ahogyan a háborúban, harckocsizó hadapródként, úgy az öregséggel vívott harcában is. Viszontagságos sorsa ellenére gyönyörű kort élt meg, 97-ik évében távozott el közülünk.

Emléke világítson a nemzetnek!