Ami Európában folyik, egyszerűen ijesztő

2021. július 11. 17:11

Szebeni István
Facebook
Gyökértelen, anyanyelv nélküli, korrupt, zsarnok, rabszolgatartó, a világot tűzbe borító, milliókat kiirtó országok most szentet játszva ítélkeznek felettünk.

„Áruló Európa.

Eddig is utáltam az összes érzékenyített nyugati barmot. Lassan visszajön a rizsporos paróka meg a szépségpötty- a férfiaknak. Szélmalomharcnak tűnik, amit vívunk. Az UEFA döntése, hogy zárt kapuk mögött kell játszanunk 3 meccset, nézők nélkül, mert néhány hülye huhogott, elfogadhatatlan. Nem őket zárták ki igazából, hanem apákat, anyákat, gyerekeket.

Az, ami Európában folyik, egyszerűen ijesztő. Gyökértelen, anyanyelv nélküli, korrupt, zsarnok, rabszolgatartó, a világot tűzbe borító, milliókat kiirtó országok most szentet játszva ítélkeznek felettünk. Felettünk, akik 1100 éve vívjuk csatáinkat az örökös elnyomók ellen. Az elnyomás a futballba is begyűrűzött, mint ahogyan mindenhová. Hazaárulók pedig mindig is voltak és lesznek, ezen nincs mit csodálkozni, akik az európai államférfiak szoknyája mögé bújva suttognak. Sebaj!

Én úgy érzem, egyre erősebb újra a magyar, és ez a sok színházi, kockaszemüveges nyugati bohóc már sehol nem lesz, amikor Magyarország még mindig állni, és ragyogni fog. 

Ezek csak irigyek. Mindenre, mindenünkre, ami nekik nincs, és sosem volt, vagy sosem lesz. HAZÁJUK.????????

Tanuljátok meg, hogy Mi soha, de soha nem térdelünk le senki előtt, inkább állva meghalunk. Büszke vagyok, hogy magyarnak születhettem, és a világ legcsodálatosabb nyelvét beszélhetem.

Szeretlek, Isten áldjon meg Magyarország!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 226 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

„A bolsevik olyan ember, aki elégedetlen, irigy és tele van gyűlölködéssel.
Mindenkit gyűlöl, aki nem úgy gondolkodik, mint ő.
Aki tehetségtelen és ezért irigy.
Aki nem akar egyebet, mint munka nélkül hozzájutni valamihez, osztozkodni a másén. És gyilkosságokkal csinál magának helyet a világban.” (Wass Albert)

Tudatlan, amorális majom- lipsit is írhattam volna...

Magát upvótolja! De fajtajelleges lipsi!

"MTI 2021. június 22., kedd, 15:00

Helyes döntést hozott az UEFA azzal, hogy nem asszisztál a Magyarországgal szembeni politikai provokációhoz – mondta Szijjártó Péter Luxembourgban.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezetői helyes döntést hoztak, amikor úgy határoztak, hogy nem asszisztálnak a Magyarországgal szembeni politikai provokációhoz - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban, az uniós tagországok általános ügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján. Szijjártó Péter üdvözölte az UEFA döntését, és azt mondta: hála Istennek az európai futballvezetők körében megmaradt a józan ész."

Akkor itt az UEFA-ban ülő kommunistákat dicsérte Szijjártó? Baj lehet még ebből a Pártban.

Miért?
Nem adtunk elég találmányt, Nobel díjast a világnak? Nepessegaranyosan a világon a legtöbb nobel díjas a magyar!

Facebookról eltűnt.
Vajon ő szedte le, rávezették, hogy le akarja szedni, vagy a face törölte?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés