Az MSZP a GVH-hoz fordul a drága balatoni strandolás miatt

2021. július 8. 17:12
Molnár Zsolt szerint ők azt a 99 százalékot képviselik, akik nem szeretnék, hogy a mostani hatalom és az ingatlanbefektetők „feléljék a lehetőségeket” a jövő nemzedékek elől.

Az MSZP a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordul a drága balatoni strandolás miatt – közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön.

Molnár Zsolt – aki az MSZP pártigazgatója is – a szocialisták Facebook-oldalán a balatonfüredi Esterházy strand elől közvetített online sajtótájékoztatón azt kifogásolta, hogy ott 1700 forintba kerül egy felnőtt belépő. Ráadásul a belépőt kétszer is meg kell fizetni, hiszen a strand előtti parkolóban óránként 300 forintba kerül a parkolás – tette hozzá. Jelezte, a jövő héten a GVH előtt lesz az ezzel kapcsolatos beadványuk.    

Elmondta: ők azt a 99 százalékot képviselik, akik nem szeretnék, hogy szögesdrót és kerítés legyen a szabad vizeknél, akik nem szeretnék, hogy a mostani hatalom és az ingatlanbefektetők „feléljék a lehetőségeket” a jövő nemzedékek elől. Lukoczki Károly, az MSZP-Párbeszéd Budapest 14-es választókerületének (X. és XVII. kerület) előválasztási képviselőjelöltje is azt hangoztatta:

mindent megtesznek azért, hogy a Balaton és a természetes vizek ne csak a kiváltságosoké legyenek, hanem mindenkié.    

Vajda Zoltán, az MSZP-Párbeszéd Budapest 13-as választókerületének előválasztási képviselőjelöltje fenntartható turizmust szorgalmazott. Szerinte a térség idegenforgalma jelenleg arra koncentrál, hogy a vendégtől minél több pénzt elszedjenek, bármi áron, fittyet hányva a környezetre.    

Hozzátette: az így okozott károkat mindenki fizeti, ezért jó lenne, ha mindenki megengedhetné magának, hogy évente legalább egyszer hosszabban kipihenhesse magát. Nem az a tömegturizmus, ha lehetővé teszik a szabad, fogyasztási kényszer nélküli hozzáférést a Balatonhoz, hanem az, amikor a turizmusba befektetőket nem érdekli semmi más csak a pénz – közölte.

(MTI)

Kép forrása: MTI/Varga György

Összesen 91 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szabadstrandot a Tagore sétány mellé, hajléktalanszállót az MSZP székházból!!!
Éljen a permanens baloldali forradalom! Fegyverbe, elvtársak!

Balatonvilágos nyugdijas napijegy 500 Ft. Nem drágáltam.
Felújították a járvány ideje alatt, jó lett.

... és Zsolti még a jobbak közül való.

Az MSZP már megint csúsztat ás féligazságokat mantráz.

A strandok között a balatonfüredi Esterházy strand a legdrágább, de nagyon sok olcsóbb strand is létezik. Az árak fedik az infrastruktúra milyenségét. Ezen túl még szabadstrandok is léteznek.

Balatoni strandok jegyárai
https://csodalatosbalaton.hu/h..

,, a strand előtti parkolóban óránként 300 forintba kerül a parkolás,,

Budapesten meg több.
https://www.erzsebetparkolas.h..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés