„A Havas Henrik nem egyértelműen tagadja ezt a dolgot, de ő is mond nekem fájó mondatokat erre a dologra, de nem igazán érdekel. Én ezt két vénember szenilitásának tudom be,az egyik egy velejéig romlott hazug disznó, ez a Verebes, a másik egy agyament újságírócska, ez Havas Henrik.De nem élem meg rosszul, tudomásul veszem, hogy jellemtelen emberek vannak az én kollégáim között” – mondta.
Havas válaszolt
Havas Henrik így reagált az elhangzottakra. „Ónodi Gyuri bármit mondhat rólam, én kedvelem és nagyon sajnálom, hogy beteg.Abban a lelkiállapotban, amiben ő van szerintem bármit mondhat. Én többször elmondtam, hogy kétszer vagy háromszor önszántamból hagytam ott a Heti Hetest,és legalább annyiszor ki is rúgtak. A kollégáimat kifejezetten kedveltem, Gálvölgyi a barátom, Bajor a cimborám volt, nekem személy szerint senkivel különösebb bajom nem volt, nagyon jó emlékeim vannak arról a közel húsz évről, amelyet kisebb nagyobb megszakítással ott töltöttem” – mondta Havas, aki részben osztja a producer véleményét Verebesről.
„A Verebesről annyit, hogy világ életében pózolt és ez nem mindig áll jól neki."
Fotó: MTI/Kovács Tamás