A jobboldali politikus hozzátette, az identitásra, szabadságra, családra, népekre, fejlődésre épülő Európában hisz, ahol kevesebb az adó, kevesebb a bürokrácia, jobban működik az igazságügy, és nem létezik „vad, szabályok nélküli bevándorlás”.
Matteo Salvini, aki a dél-olasz Puglia tartományban a Liga által kezdeményezett igazságügyi népszavazás aláírásgyűjtési kampányán vesz részt, azokra az olaszországi kommentárokra reagált, melyek a pártok és a sajtó részéről a pénteken Európa jövőjéről aláírt közös nyilatkozatot követték, melyhez többek között a Liga, a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI), a lengyel Jog és Igazságosság (PiS), a francia Nemzeti Tömörülés (RN), valamint a Fidesz is csatlakozott.
Lorenzo Fontana, a Liga politikusa a Libero című jobboldali napilapban – amely a magyar kormánynak az EU jövőjéről szóló hétpontos javaslatcsomagját is közölte – elmondta: a Liga célja, hogy Európában nagyobb erővel tudjon fellépni. „A kiáltvány segítségével kiléphetünk az elszigeteltségből, és a második csoportjává válhatunk az Európai Parlamentnek (..) Európa növekedésén, jólétén dolgozunk közös értékek mentén” – jelentette ki.
A jobboldali Il Giornale úgy látta, a 16 párt közös nyilatkozata nem EU-ellenes, „csak olyan Európát vázol fel, amely eltér a baloldalétól (..) inkább az Európai Néppárttól (PPE) kellene megkérdezni, kivel akar lenni: a baloldallal tart, vagy ahogyan a PPE történetének logikája diktálná, a konzervatív erőkkel”.
Berlusconiék kimaradtak