Így jártunk: Putyin nem küld karácsonyi üdvözletet a barátságtalan országoknak
Kivételek azért lesznek, és az ukránoknak is gratulál az orosz elnök!
A kormányfő megerősítette, hogy az állam továbbra is aktívan védelmezi a homoszexuálisok jogait.
A gyermekek felvilágosítása mindenképp a szülőre tartozik, a pedofília elleni küzdelem viszont az állam feladata – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a dpa német hírügynökségnek. A jelentés szerint a kormányfő kiemelte, hogy az állam kötelessége biztosítani a gyermekek testi épségének és mentális egészségének különleges védelmét. Magyarország ezzel a hozzáállással az „európai értékkánon és egy nyitott, toleráns Európai Unió közepén foglal helyet”. Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megtiltotta a müncheni Allianz Arena szivárványszínű díszkivilágítását a német és a magyar válogatott Európa-bajnoki mérkőzésének idejére, kijelentette: „nem állami döntés, hogy a szivárvány színeiben világít-e a müncheni labdarúgó-stadion vagy egy másik európai stadion”.
Az egyéni szabadság a legfőbb érték
Hozzátette, hogy a szivárványszín Budapesten is „magától értetődő módon hozzátartozik az utcaképhez”. Hangsúlyozta, hogy míg a kommunizmus idején Magyarországon üldözték a homoszexuális embereket, „ma az állam nemcsak garantálja, hanem aktívan védelmezi is a homoszexuálisok jogait”, hiszen az egyéni szabadság a legfőbb érték. Mint mondta,
Ez az alapkövetelmény „a diktatúra ellen vívott szabadságharcunk öröksége. Soha többé nem szabad korlátozni azt a szabadságot, amelyért 1989-ben mi magunk megharcoltunk” – jelentette ki Orbán Viktor.
Kifejtette, hogy „egy ideális, szabad világban” a nők korlátozás nélkül egyenrangúak a férfiakkal, nincs rasszizmus, antiszemitizmus és homofóbia, a pedofíliát üldözik és a törvény legteljesebb szigorával büntetik, a kisebbségek teljes körű védelmét garantálja az állam, a kisebbségvédelmi törvények pedig a legszigorúbbak közé tartoznak a Európában. „Ahol ez az eszmény még nem valósult meg, ott a férfiaknak aktívan harcolniuk kell a nők egyenlő jogaiért, egy kereszténynek ki kell állnia az antiszemitizmus ellen és meg kell védenie zsidó polgártársait, és egy heteroszexuális férfinak meg kell védenie a homoszexuálisokat a kirekesztéstől, a támadásoktól és a megkülönböztetéstől” – tette hozzá Orbán Viktor.
(MTI)
Kép forrása: Orbán Viktor Facebook-oldala