Baloldali radikalizmus

2021. június 24.

Lánczi András

Miközben a magyar ellenzék a megtestesült politikai cinizmus koalícióját próbálja működtetni – szerinte a teljes megalkuvásban született szövetség is jobb, mint Orbán Viktor kormányzása bármikor –, a totális szellemi nihilizmus fészkelte be magát a kommunista és diplomás kommunista vezetésű úgynevezett baloldalon. Amerikára szellemi értelemben nem számíthatnak, mivel Amerika éppen a „kritikai fajelmélet” életszakaszában van, s azzal van elfoglalva, hogy a marxista kétpólusú világszemléletet – a kizsákmányoltak és kizsákmányolók ellentétét – miként lehetne átalakítani a fehér rasszizmus és az egyenlőségért küzdő feketék radikális harcává. A lényeg a kétpólusú marxista politika képének fenntartása, miközben ennek politikai költségét a másik, a legyőzendő fél számlájára igyekeznek kiállítani (itthon: Orbán a „megosztó”). Pedig a radikalizmus mindig is a kommunisták, az újbalosok és a posztmodern liberálisok eszköze volt; jelenleg a magyar belpolitika valódi választóvonala a radikálisok és a mérsékeltek között húzódik. Sokan azt hiszik, hogy a demokrácia véget vet minden élesebb hatalmi torzsalkodásnak, ne adj’ isten vérontásnak. Mintha csodaszer volna – holott nem az.

A radikális politikai elgondolások mindig abból indulnak ki, hogy a fennálló elfogadhatatlan, mi több, gonosz, törvényellenes, bűnös, igazságtalan. S mivel a fennálló törvények – az alkotmány – mindezt védelmezik, magát a jogszabályt kell átértelmezni, azaz jogszerűen jogtalanságot kell elkövetni a morál nevében. A modern radikalizmusok vagy eleve el akartak söpörni minden fennállót (francia, bolsevik forradalmak), vagy alkotmányos forradalom útján akartak radikális politikát végrehajtani (magyar rendszerváltás).

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés