Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



A brüsszeli lap szerint az Európai Néppárt vezetője szerdán jelentheti be, hogy átveszi az ellenzéki Polgári Platform irányítását.

A lengyel ellenzék megmentőt keres, Donald Tusk pedig a segítségére siethet – írja a Politico.
A brüsszeli ügyekről általában jól értesült lap szerint az egykori lengyel kormányfő, az Európai Néppárt jelenlegi vezetője szerdán jelentheti be, hogy visszatér országa belpolitikájába annak érdekében, hogy átvegye az irányítást a Polgári Platform felett. A jobbközép párt két évtizeddel ezelőtti létrehozásában egyébként Tusknak is nagy szerepe volt.

„Nem kergetek semmilyen egyéni ambíciót, de szükségesnek érzem azt, hogy visszahozzuk Lengyelországba a demokratikus normákat” – idézi Tusk a lengyel TVN-nek adott június eleji nyilatkozatát a Politico.
„Képes vagyok bármilyen döntést meghozni, hogy visszafordítsam Lengyelországot ebből a veszélyes fordulatból” – tette hozzá.
