Müncheni szivárvány – a németek esete a gyarmatosítással

2021. június 22. 07:40

A történelem már háromszor a németek arcába vágta, hogy szörnyen ügyetlen gyarmatosítók. De ők azért csak próbálkoznak tovább.

2021. június 22. 07:40
null
Kohán Mátyás
Mandiner

Nyitókép: életkép a német gyarmatosítás idejéből

 

Amikor Németországból megindul hazánk felé egy-egy újabb hadosztálynyi felemelt mutatóujj, mindig elgondolkozom rajta, milyen jó szándékkal is van irántuk a történelem.

Mindig gyorsan a tudomásukra hozza, ha rossz úton járnak.

De ők valahogy soha, soha, soha nem tanulnak belőle.

Amikor az újdonsült Német Birodalom az 1880-as években először kísérletezett gyarmatosítással a mai Togóban, Kamerunban, Tanzániában és Namíbiában, a gyarmat már annyira nem volt menő dolog. A franciák, angolok, spanyolok és portugálok már régi motorosok voltak, több száz évet lehúztak már az afrikaiak, dél-amerikaiak és dél-ázsiaiak nyakán, megvoltak a praktikáik, kiépült az üzleti modell, fel volt osztva a világ. Nem várta tárt karokkal az új belépőket a gyarmatpiac.

Otto von Bismarck Németországán kívül egyedül II. Lipót belga királynak volt olyan kiváló ütemérzéke, hogy épp a 19. század végén vett magántulajdonába bő kétmillió négyzetkilométert Kongó gazdag földjéből, és oly sikeresen sanyargatta az ottaniakat, hogy garázdálkodásának huszonhárom éve alatt kiirtotta a lakosság felét, s személyes varázsa azóta is elhomályosítja a legvérmesebb angol helytartókat, ha az a kérdés, ki tette tönkre a legjobban ebül szerzett gyarmatait. Szóval nem volt jó a csillagállás a 19. század végén ahhoz, hogy az ember új gyarmati kalandba kezdjen Afrikában.

A németeknek sem volt könnyű, egyre-másra lázadtak fel ellenük a gyarmatok. A legdurvább történet talán a namíbiai hereróké és namáké – ők a 20. század első éveiben mentek neki német gyarmattartóiknak, a németek pedig a nézeteltérést egy négyéves háborúban látták jónak rendezni,

melynek során a hererók 80, a namák 40 százalékát kiirtották.

És ez még a konszolidált császári Németország volt, az ezer frigyesvilmos álmos birodalma, nem a hitleri rémállam. Egy szó, mint száz: pocsék gyarmattartók voltak. A történelem harminc évig hagyta őket homokozni. Aztán megelégelte, és lecsapott, az első világháború után Németország mindent elveszített, a jóval tehetségesebb angolok és franciák pedig boldogan üzemeltették még pár évtizedig a gyarmataikat.

A második német gyarmatosítás keretében a hitleri Németország lengyel, ukrán, orosz és belarusz földekre pályázott, és a fejébe vett egy gyilkos ideológiát. Horthy Miklós távollétében gyakorlatilag lerohanta magyar szövetségesét, pusztán ideologikus okokból zsidókat irtott, a történelem pedig 1945-re úgy fejbekólintotta, hogy a fal adta a másikat.

Az országból először szép nagy darabokat nyestek le, aztán kettévágták, és

Németország évtizedeken át nem tudott kikecmeregni abból a maró, lúgos szégyenből, amit pár évnyi felelőtlen ideologizálással a saját fejükre hoztak.

Amikor pedig az újraegyesült Németország harmadszorra már csak saját magát szerette volna az Elbától keletre gyarmatosítani, NSZK-s káderekre cserélve le jóformán az egész akkori NDK-s elitet, az új szövetségi államok gyorsan visszakergették a Checkpoint Charlie-n túlra a gyarmatosítókat, és azóta is kitűnően elszavazgatnak a német politikai élet két szélsőségére, a Balpártra és az AfD-re, lassan harminc éve mit sem törődve az ország nyugati részében tapasztalható politikai trendekkel.

Németországnak a gyarmatosításhoz oly mértékben nem adatott semmiféle tehetség, hogy még a saját maga gyarmata se lenne szívesen. 

De ők azért csak próbálkoznak tovább, újra meg újra. Minden trendre felülnek, amit az Egyesült Államok demokrata elitje a kulturális gyarmatosítás kézikönyvéből felolvas nekik, és megrendíthetetlen hittel képzelik a gyarmatuknak kis hazánkat, mert hiszen ők megvettek minket audis állásokkal és EU-s pénzekkel, csókolom. Amikor a Fideszt épp divat utálni az európai jobboldali térben, természetesen Markus Söder bajor miniszterelnök a Prinz-Carl-Palaisból utánunk kurjantja, hogy nem is vagyunk kereszténydemokraták, majd jó német szokás szerint a következő vasárnap se megy templomba. Amikor az izraeli-palesztin háború ezredik felvonásában Magyarország kiáll Izrael mellett, esetleg nem írja alá a hetvenkettedik tartalmatlan Kína-ellenes aggodalmi nyilatkozatot, Heiko Maas külügyminiszter a Werderscher Marktról rejtjeles üzenetet küld, hogy eszébe jutott felszámolni az európai tanácsi vétót, miközben pontosan tudja, hogy a vétó felszámolása csak alapszerződés-módosítással elképzelhető, amit természetesen meg lehet vétózni. És amikor az LMBTQ-lobbi a nyugati politikusok fülébe súgja, hogy Magyarországon kitört a melegellenes diszkrimináció, mert nem lehet 18 év alattiakat nemi szervek kiműtéséről okítani, természetesen Dieter Reiter müncheni főpolgármester is megizeni az Új Városháza erkélyéről, hogy szivárványszínű Allianz Arenával kell móresre tanítani a homofób magyarokat,

miközben pontosan tudja, hogy egyrészt semmi köze a magyar belpolitikához;

másrészt kultúrember horogkeresztet, BLM-öklöt, Árpád-sávos címert, vörös csillagot vagy bármi egyéb politikai szimbólumot sem iktat sportesemények díszletébe, harmadrészt az UEFA szabályaival az igénye betű szerint ellenkezik.

Ezt mind tudja: tudja, hogy amit akar, azt nem lehet, de azért felül a vonatra, mert nagyon-nagyon szeretne gyarmatot.

Afrika a 20. század elején, Európa 1945-ben, Kelet-Németország 1990-ben mondta bele a német nagyhatalmi álmok dédelgetőinek szemébe, hogy aki pocsékul gyarmatosít, az inkább ne gyarmatosítson. Minden német gyarmati törekvés pofáraesésre van predesztinálva – alapuljon az Afrika kisemmizésén, az árja felsőbbrendűségen, a kapitalista gőgön vagy a szivárványos agymosáson.

A németeket a történelem – jóakaratú, bölcs tanító lévén – mindig időben pofán vágja, ha gyarmatosításba kezdenek. Az UEFA-nak köszönhetően szerencsére most is sikerült. Csak az a baj, hogy úgysem tanulnak belőle.

A világnak még soha semmi java nem származott abból, ha a németek valami nagy eszme mentén kulturális gyarmatosításba kezdtek.

A világnak mindig abból származott java, ha a németek leültek szépen az asztalhoz, és exportálható csodákat szerkesztettek. Németország rendeltetésellenes működésének köszönhetjük a hererók kiirtását, Hitlert, az I. világháborút és az azt lezáró békeszerződéseket, a holokausztot, aztán Szálasit, az NDK-t, a Stasit, a kelet- és nyugatnémetek végletes megosztottságát – és a 2015-ös migránskáoszt is.

Németország rendeltetésszerű működéséből meg E46-os BMW születik, Bosch porlasztó, Lange und Söhne óra, Lemförder lengőkar, Sennheiser mikrofon és Bittburger sör.

Nem olyan nehéz eldönteni, mivel érdemes Németországnak foglalkoznia.

De nem baj, liebe Freunde, tessék csak hergelni a magyar szurkolókat. A franciák ellen már bizonyítást nyert, hogy egyáltalán nem árt a játékunknak némi történelmi frusztráció. Él még a magyarok Istene – ha kísérted, bírjál is el vele!
 

Kapcsolódó cikkek

Összesen 179 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nagy AG
2021. június 23. 10:55
Beteg emberek diktálni akarnak
bpe
2021. június 22. 23:44
ejnye, matyi, ez az írás újra csak g.jó! :3 (g.=grossartiglich)
MayorAnna
2021. június 22. 20:37
Ez az írás egy kis remek. Drakula!
recipeferum
2021. június 22. 20:08
Azt hiszem Bethlen miniszterelnök mondta ,hogy az angolokat nagyképű,lusta társaságnak ismerte meg,mig a németek szorgalmas szavatartó emberek. Mégis,ha választani lehetne,szívesebben lenne angol gyarmat,mivel ők lazán kezelnék a dolgokat,hagynának lélegzeni, míg a németek mindent előírnának és megszabnának. Semmi új a nap alatt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik