Az SZDSZ csúnyán megsértődött Jakabékra, hogy megszavazták; az USA és az EU nagyon aggódik.
„Előrebocsátom: jogászkodás, álszentség, moralizálás, szakmázás, kötelező körök ismét nem lesznek. Vélemény, esélylatolgatás és káröröm annál inkább!
Elfogult, fideszes szavazói szemmel nézve kiváló a műsor:
Azt hiszem, kellett már az évek óta csak folyamatos hátrálásra, megalkuvásra, tűrésre, türelemre kényszerített kormánypárti léleknek ez a kis odaszúrás. Meg hát tudjuk: Orbán Viktornak úgyis csak a háborús retorika fekszik.
Egyfajta lakmuszpapírként úgy gondolom, a társadalom többsége is hasonlóképpen érezhet – hiába is döntött most úgy városlakó, túlzottan empatikus, befolyásolható, megfelelni kívánó és sorozatfüggő hölgyismerőseim tekintélyes része, hogy szivárványszínűre váltja profilképét:
elfogadjuk, sokszor szeretjük is homoszexuális ismerőseinket, kollégáinkat, de az erőszakos LMBT-lobbit, az örökbefogadást, mesekönyveket, oviba téríteni járó drag queeneket inkább nem. Ha nem muszáj.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Az ellenzék pedig mit művel? Visszataszító módon kufárkodik a nehéz helyzetben elő intézetis gyermekekkel.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az újságírás legyik legfontosabb, egyben legnehezebb feladata a választási kampányok idején a zajszűrés és a hiteles tájékoztatás fenntartása.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Nem megy el a rivális.
A négyéves Medárd napok alatt belopta magát egy ország szívébe. Hőstettét és helytállását jó ideig nem fogjuk feledni. De egyre több helyen felmerül a kérdés, hogy is írjuk helyesen az életet mentő köszönését. Utánajártunk!
