– hangoztatta Jaír Lapid izraeli külügyminiszter még a felajánlás visszautasítása előtt. A palesztin vezetés mindemellett a zsidó államtól eltérően azt állítja, hogy a Pfizer gyógyszergyártó cég javasolta a cserét, amellyel fel lehetne gyorsítani a PH által kifizetett 4 millió adag védőoltás kiszállítását.
A palesztinokon is nagy a nyomás
A rámalláhi vezetés komoly nyomás alá került az izraeli felajánlás nyomán a közösségi médiában.
Sokan ugyanis azzal vádolják, hogy silány minőségű vakcinákat fogad el, amelyek talán nem is hatékonyak a vírussal szemben. Az izraeli egészségügyi minisztérium szerint a kilencmillió lakosú országban 5,5 millió ember kapta meg a koronavírus elleni védőoltás legalább egyik adagját, és körülbelül 5,1 millió kapta meg a teljes védelemhez szükséges két dózist.
A rámalláhi egészségügyi minisztérium szerint ezzel szemben az együttesen mintegy ötmillió lakosú Ciszjordániában és Gázai övezetben mindössze 440 ezer ember kapta meg a védőoltás egyik, míg 261 ezer mindkét adagját. Jogvédő szervezetek és amerikai törvényhozók azzal vádolták Izraelt, hogy figyelmen kívül hagyja a palesztinokat oltási kampánya során.