Budapesten a Főkert által kaszált területek 4,5 százalékát jelölték ki a vadvirágos rét programban, 280 ezret a 6 millió négyzetméterből. A kerületek által kaszált területek, amelyek nem tartoznak a fővárosi önkormányzat kezelése alá, ennél sokkal nagyobbak – vázolta. A méhlegelők első kategóriájába az olyan, természetvédelmi oltalom alatt álló területeken kialakított gyepfoltok tartoznak, mint a Gellért-hegy keleti oldalának sziklái vagy a déli oldal meredek rézsűi. A 30 hektáros Gellért-hegyi közpark ugyanis egyben országos természetvédelmi terület.
A második kategóriát a közparkokban hozták létre. A Hajógyári-szigeten is kijelöltek több foltot, miközben a sziget külső peremén álló galériaerdők védettségi eljárása is elindult, mert kiderült, hogy több szempontból is értékes terület – mondta Bardóczi.
A harmadik kategóriába a közutak szegélyein, elválasztó sávjaiban vagy meredek rézsűkön kialakított méhlegelők tartoznak. A járvány első hulláma 2020-ban olyan mértékben érintette a Főkertet, hogy a tavaszi ültetés elmaradt, és a kaszálás is sokat csúszott. A Szerémi úton lettek figyelmesek arra, hogy feljöttek a vadnövények, a virágjaikon pedig a legnagyobb forgalomban is méhek legelnek.