Vasárnap délután Kismuncselen

2021. június 17.

Csender Levente

Nyugat felé hagyjuk el Dévát a Maros mentén. Tizenöt kilométert ha megyünk a Maros partján, amikor a Muncelu Mic feliratú táblánál balra fordulunk. Neki a Ruszka-havasnak. Az erdőn át kanyarog az út, meglepően jó minőségű aszfalton szedjük a kanyarokat. Pár szerpentin után kiérünk az erdőből, és elénk tárul a lenyűgöző Erdélyi-érchegység. Nem nagyon látok a hullámzó, buja zöld erdőnél egyebet. Egy-két kőbánya, ami kis tájsebként megtöri a zöldet.

Istvánka megy előttünk, ő Kismuncselen született a kilencvenes évek közepén, amikor még aktív bánya volt ott. Most nincs semmi, csak törmelék, betondarabok, egy kémény és valahol a dzsindzsásban a bánya bejárata. Ablaktalan házak. Egy asszony, amint áll a domb tetején, és nézi a tájat. Mint egy Bodor Ádám-novellában. Mellette libák. Néhány kunyhó, ahonnan megérkezésünkkor kíváncsi szempárok néznek. Istvánkát leültetjük, hogy meséljen a gyerekkoráról a kamerának. Az apjáról, Istvánról, arról a tragikus sorsú emberről, akit a Testvér se tudott megmenteni, nem mesél. A fiú három-négy éves volt, amikor Dévára került, ott nőtt fel öt kisebb testvérével együtt, aztán ő maradt nevelőnek.

Sorsok vannak, nehéz sorsok, és bár bánya már rég nincs, ezek a gyerekek a lelkükben viselik még a bányavidék szomorúságát. Istvánka se akart feljönni velünk Kismuncselre. Egy fél délután győzködtük, hogy látogasson el velünk egy snitt erejéig gyermek­kora helyszínére, a bányavidékre. Kitalált mindent, hogy megússza: covidos, kórházba kell menjen, nincs foga elöl. Aztán mégis eljön a gyerekekkel együtt. A sajátjaival, és a neveltek közül is hoznak annyit, ahányan beférnek az autóba. Talán Istvánka mindig vidám, mosolygós felesége is kellett hozzá, hogy eltöltsön velünk egy vasárnap délutánt. Leül a fiú egy betontörmelék-kupac tetejére, ahogy a rendező kéri, egyik kezével egy kiálló betonvasat fog, és mesél a gyerekkoráról, a szeretet fontosságáról, öt testvéréről. Korai emlékeiről alig beszél, arról az elcsúszásról, amit a bezárt bánya, az apja elvesztése, az anyja lelépése jelentett, nem is ejt szót. Hálás a fiú azért, amije van. Nem a hiányt számolgatja.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés