A putyini mintára készült homofób törvény végszavazását bojkottálni kell

2021. június 14. 9:13

Gulyás Márton
444
Morálisan ez a helyes, politikailag ez a racionális döntés.

„Összegezve: az ellenzéket a kormánypárti sajtó már most »pedofilsimogatónak«, »gyermekbántalmazónak« és »szexuális erőszaktevőnek« állítja be. Ezen sem az nem fog változtatni, ha megszavazza a törvénytervezetet, sem az, ha bojkottálja a szavazást. A hétfő esti tüntetés önmagában elég okot szolgáltat a kormánykoalíciónak ahhoz, hogy diadalmasan hirdethesse: lám, összeállt a gyermekeink megrontását követelő ellenzék! Ezt a vádat az ellenzék nem fogja tudni elkerülni, mint ahogy a »migránsimogatás« és az »oltásellenesség« kormányzati billogja is rá lett égetve a voltaképpeni álláspontjától teljességgel függetlenül.

De a magyar és nyugati szövetségesek végleges elidegenítése még elkerülhető.

Ehhez fel kell vállalni a demokratikus elvhűség politikai kockázatát. Ha ezt megteszik, joggal számíthatnak valamennyi demokrata és jogvédő, akárcsak a szexuális, etnikai, vallási és egyéb kisebbségek és civil szervezeteik aktív támogatására a kampányban. Ha az ellenzék most képes határozottan kiállni, később magabiztosan kommunikálhatja, hogy a kormányváltás elmaradása a szexuális kisebbségek üldöztetését vonja maga után. Erkölcsi tőkéjét további szövetségkötésekre használhatja. A törvénytervezet megszavazásával, de akár a szavazástól való tartózkodással vagy a törvény lehetőségét ellenjegyző »nem«-mel csak veszíthet.

Mindezeket mérlegelve – ha a morális szempontok számukra másodlagosak is lennének – belátható, hogy a józan politikai kalkuláció is amellett szól, hogy az ellenzék bojkottálja ezt a szavazást. Annyit kérek, hogy legyenek belátással, és ismerjék fel saját elemi politikai érdekeiket. Remélem, lesz bennük mindehhez – és az esetleges későbbi kormányzáshoz – kellő belátás és érettség.”

MTI Fotó: Mohai Balázs

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 211 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Azok, akik mesekonyveket adnanak a kicsik szuleinek a kezebe, azok vitatjak a gyerekek jogait.
Meg olvasni nem tudnak, de mar a melegekrol hallhatnak meseket.
Az iskolai felvilagosito kampanyok, a melegpropaganga, az meg mi?

Ahol kisgyerekeket traktalnak homoszexualis mesekkel, tortenetekkel, na, ott a pedofilia!

Már a liberális nyelvhasználat is hazugság: ugyanis nem "homofóbia", ha ezt az antropológiailag súlyosan téves ideológiát nem lehet terjeszteni a kisiskolások között.

joggal számíthatnak valamennyi demokrata és jogvédő, akárcsak a szexuális, etnikai, vallási és egyéb kisebbségek és civil szervezeteik aktív támogatására a kampányban

muhhahahahaha

az aztan nagyon jol fog nekik jonni :DDDDD

"akinek két anyukája vagy apukája van."

majd ha ott tart a genetika hogy ez lehetseges lesz, akkor meglatjuk. addig nem.

"gyerekeket ölelgető szakállas bácsik fotóit akarjuk látni ezerszámra"

azert inkabb megse :D

Vannak gyermekei ennek a Mártonnak és ezért nem fél ő semmiféle pedofíliától.
Sőt, amit mond az nem más, mint: "a morális szempontok mellett a józan politikai kalkuláció is amellett szól, hogy" a PEDOFÍLIÁT - Márton szerint szexuális kisebbség - TÁMOGATNI KELL!
Így megy ez az Orbán-autokráciában.

Hazudsz, dehát ez a libsik sine qua nonja.
A pedofil cselekmények sokkal gyakoribbak más hitközösségekben. Csak ezek a fősodratú neomarxista média támogatását élvezik, így nem cikkeznek róla.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés