A kormány éppen most adósítja el nyakig Magyarországot

2021. június 08. 11:09

Ezt nem hagyhatjuk!

2021. június 08. 11:09

„Ez egy vicc, kétharmad sem elég nekik ahhoz, hogy meg merjenek szólalni, ha a kínai kommunista hitelről van szó! Ma reggel új jogfosztó szabályt léptettek érvénybe miattam az Európai ügyek bizottságában. Amikor a Fudan egyetem ügyét akartuk napirendre vetetni múltkor, elvittük a falig az ügyet — nagy vita volt, rosszul jöttek ki belőle, ezért mára kitalálták, hogy nem kell a beszéd a politikába, inkább némán, vita nélkül szavazzák le a kezdeményezéseket.

És hogy mi lett volna ma? Várhelyi Olivér uniós biztos meghívását kezdeményeztük Cseh Katalinnal és a téma a kínai hitel lett volna — egyrészt vicc, hogy az Európai ügyek bizottsága egy fontos ügyben nem meri meghívni az uniós biztost, másrészt azért akadt el a hangjuk, mert Várhelyi az Európai Parlamentben Montenegro országjelentése kapcsán felvetette, hogy a kínai hitel súlyos kockázatot jelent az ország számára és az Uniónak meg kellene fontolnia, hogy ehhez hasonló esetekben pénzügyi mentőövet biztosítson a bajba került szövetségeseinek — ma erről beszélgettünk volna az ülésen, és Várhelyinek nyilván lett volna véleménye itt is, hiszen az őt delegáló kormány éppen most adósítja el nyakig Magyarországot.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett
Tovább a cikkhezchevron

Ezt nem hagyhatjuk — minden eszközzel küzdünk, vigyétek hírét annak, hogy olyannyira rosszul vannak saját politikai árulásuktól, hogy inkább egy mukkot sem szólnak. A kínai hitel a Fidesz végső árulása!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. június 08. 21:55
"egy négycsillagos kínai tábornok, a hadsereg második embere járt márciusban Magyarországon. "Stabil katonai kapcsolatokat szeretnének kifejleszteni a négy európai állam hadseregével" – írja a Global Times, amely hűen közvetiti a pekingi irányvonalat. Ez igen izgalmas. Főként annak tudatában, hogy a négy kiszemelt európai "partner" közül Görög- és Magyarország NATO tagok"" "Tony Blinken, amerikai külügyminiszter nemrég arra figyelmeztette Brüsszelben a NATO tagállamok külügyminisztereit, hogy Kínát az USA stratégiai ellenfélnek tekinti. Eközben Cuj Hongcsian, a pekingi hadügy európai osztályának vezetője így nyilatkozott: "Folyamatos a kapcsolat a négy európai állam hadseregével. Komoly kapcsolat alakulhat ki a fegyverzet technikai együttműködésben, illetve a kiberbiztonsági kérdésekben. Majd közölte, hogy közös hadgyakorlatra is sor kerülhet.""" https://mandiner.hu/cikk/20210608_juszt_hogy_kepzeli_ez_a_zakkant_hogy_kinaval_mukodik_egyutt_a_hadsereg
Válasz erre
0
2
bagira
2021. június 08. 20:00
Fudan építési költségét jobban szeretnétek ellopni , féltek 2022-re a közkassza üres lesz , nem tudjátok a zsebeteket tömni az Orbán kormány pénzéből.
Válasz erre
1
0
Bájron
2021. június 08. 19:53
Berni már megint szeles vagy,te kis buta!
Válasz erre
0
0
Kristály
2021. június 08. 17:10
A libsi egyetemek éhen halnak majd.Rohadj meg haaaa hazaáruló vagy és biztos az vagy.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!