Agyvérzés végzett Szappanos György „Szapi” basszusgitárossal

2021. június 8. 12:16
A zenész családja által kiadott közlemény tisztázza a legendás zenész halálának körülményeit.

Június 6-án, vasárnap írta meg több újság a  hírt, miszerint elhunyt az egyik legjobb magyar basszusgitáros, Szappanos György. Az 55 éves zenész halálhírét zenésztársa, Borlai Gergő dobos írta meg a Facebookon szombat délután. Több újság híradását követően azonban olyan hírek is elkezdtek terjedni, hogy Szappanos György még él.

A család kedden adott ki közleményt, melyet a Blikkhez juttatott el. 

„Szappanos György 2021. június 1-jén, kedden délután lett rosszul, felesége talált rá az otthonukban. Kórházba szállították, ahol agyvérzést állapítottak meg nála. Négy napon át tartó küzdelem után, június 5-én, 23.45-kor visszaadta lelkét teremtőjének. A család a búcsúztatásról a későbbiekben ad tájékoztatást” – írta a család a Blikknek küldött közleményében.

A zenész már gyerekkorától tanult zongorázni és gitározni, később Török György jazz-gitárosnál fejlesztette tovább a tudását. Annak ellenére, hogy akkoriban még nem létezett basszusgitár szak, felvételizett a Konzervatóriumba, és elkezdett nagybőgőn tanulni. Basszusgitározott Babos Gyula és Tátrai Tibor mellett, olyan zenekarokban csapott a húrok közé, mint a Tátrai Band és a Boom Boom – írta meg a Fidelio. 

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés