A harc

2021. június 2. 21:47
Tán elkerülte a figyelmüket a hír: Márki-Zay gyakorlatilag visszalépett KariGeri javára.

„Ez annál is furcsább, mert ők tulajdonképpen riválisok, öldöklő küzdelem folyik köztük, és ilyenkor nem szokták a riválisok kímélni egymást. Sőt. Mindent megragadnak, hogy lerángassák a sárba egymást és minél csúfabbakat beszéljenek a másikról. De nem. Mindenesetre furcsa szokás ez. Megvizsgálnánk ezt most, vajon miért alakult ez ki és milyen következtetéseket lehet levonni belőle.

Mindenesetre nem vagyok egy kampánytanácsadó, de rosszul kezdi a választási harcot, aki rögtön feladja – úgy tudom, azt vadul kell kezdeni, hogy azután legyen honnan engedni. Különösnek számít, hogy pontosan KariGerit kéri fel jóakarónak, mintegy beajánlónak, holott ő ugye az ellenfele. Sőt, az összes többi ellenféllel is hasonlóan kéne bánni. Nem így kéne csinálni, legalábbis szerintem. Harcolni kéne, mint a tigris. Ha KariGeri, vagy az egyéb ellenfelek a nyugdíjak megduplázását ígérik, akkor nekem a megháromszorozását kéne, ha ingyen tüzelőt ajánl, nekem fizetnem is kéne érte, és így tovább – majd csak kitalálunk valamit, ki emlékszik már akkor a régi ígéretre.

Az egyik kézenfekvő következtetés, hogy nincs is semmi érdekkülönbség a két harcos között: tulajdonképpen jól megvannak ők egymással és nincs is semmi bajuk a másikkal. Valami munkamegosztás van kettejük között: én nem zavarom a te köreidet, cserébe te sem avatkozol az én szent harcomba, amelyet Lázár János ellen folytatok.”

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem tudom, mit látsz fosásnak abban, ha valaki elmondja, hogy a demokrácia ünnepének kikiáltott előválasztás csak háttéralkukról szól. Mert ha egy párt már a rajtvonalra sem állít versenyzőt, akkor elveszi a lehetőséget saját szavazóitól, hogy a pártjuk jelöltjére szavazzanak. Ezek az alkuk azt mutatják, a szervezők nem bíznak abban, hogy az előválasztás végeredménye az lesz, amit szeretnének.

Persze az is lehet, hogy a pártoknak nincs olyan káderállományuk, hogy mindenhol jelöltet állítsanak, ami elég rosszul fest, mert azt mutatja, hogy csak párttöredékekről van szó.

Marad a visszalépés, mint az örök, megbonthatatlan testvériség bizonyítéka. Mint a szovjet időkben.

Én jákobot látom, ha Kádárra nézek.

Úgy látod, hogy Karácsony boldog? Én egy éppen bekakilt óvodást látok mindegyik képén.

Nem ez volt a kérdés. Ne terelj!

Először is nem értetted meg azt, amit írtam.
Van egy kép a mandin, ahol jakab támogatja kádárt.
Erről beszéltem.
Nagyjából a nagyszüleimmel vagy egyidős.
Ők valamilyen módon jutottak önkormányzati lakáshoz 2 gyerek kedvezménnyel. Sokáig állt sorba nagymama, ha banánt látott valahol. Volt is egy ilyen mondás, ha valahol hosszú sor állt.
Lehet, hogy vidéken jobb volt az élet?

Ez abban az időben volt, amikor Kádár eladósította az országot a mérhetetlen nagy hitelfelvételével?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés