Párterápia bukott harmadikutasoknak

2021. május 31. 7:08

Kurtz ezredes
Kontra
Puzsér Róbert maga mellé fogadta leghűségesebb tanítványát, Vona Gábort.

»Aki tudja, csinálja, aki nem, az tanítja, aki pedig tanítani se tudja, abból lesz a független értelmiségi« – tartja az ismert mondás. Igen, ennyiből már kitalálhattátok, hogy ismét Puzsér Róbertről lesz szó, aki – hogy ne egyedül ő legyen az egy leckével a hallgatói előtt járó orosztanár – ezúttal maga mellé fogadta leghűségesebb kis tanítványát, Vona Gábort,  aki talán még nála is bénábban igyekszik kikecmeregni 5-10 évvel ezelőtti múltjából.

Róbert ezúttal is 10-es listára építi ATV-n futó műsorát, amit korrektül már az elején terápiás ülésnek titulál. A koncepció valami olyasmi lenne, hogy ezáltal szembesít bennünket, átlagmagyar nézőket a saját gyengeségeinkkel, élethazugságainkkal, önbecsapó butaságainkkal, ennek keretében pedig a 10 legpusztítóbb magyar mítosz kerül terítékre. Egészen pontosan csak az alkotók képzelték volna így, mert ami terítékre kerül, az leginkább az alkotók által képzelt mítoszok, amit elsősorban saját egykori támogatóiktól, és jelenlegi eltartóiktól feltételeznek.

Adva van egy tökéletesen magyaros antihős, akinek Torrente-szerű alakja foltos atlétában böfög a tévére, amin valami közpénzből feldoppingolt magyar sportoló a himnuszt hallgatja a dobogó tetején, valami senkit sem érdeklő olimpiai számban, ettől az egész ceremóniától a magyarok esszenciáját, príma matériáját jelentő antihősünk egyből nemzeti büszkeséget érez, ami hamis, rossz és elfojtandó dolog. Legalábbis ahogy azt Róbert és Gábor újdonsült oldalán a fontos emberek képzelhetik Róbert és Gábor szerint.”

 

Nyitóképen: Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt Sétáló Budapest 2019 című programjának eredményváró rendezvényén az önkormányzati választáson a budapesti Krak'n Town szórakozóhelyen 2019. október 13-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ér ez a légüres térben ködszurkálást végző két faszkalap annyit,
amennyit beszélnek róluk?

Ezek az altalanositasok, csak ezek ne lennenek...
Barmit mond Puzser, Vona, magarol beszel. Az o sivar, beszukult vilagarol árulkodik minden szava.
Majd ha lesz erdemi mondanivalójuk, visszaterunk hozzajuk!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés