Navalnij felépült az orosz börtönfelügyelet parancsnoka szerint

2021. május 20. 10:32
Alekszandr Kalasnyikov szerint az ellenzéki vezető felhagyott az éhségsztrájkkal, a súlya rendeződött, most 82 kiló.

Helyreállt Alekszej Navalnij elítélt orosz ellenzéki politikus egészsége az éhségsztrájk után – jelentette ki Alekszandr Kalasnyikov, az orosz börtönfelügyelet (FSZIN) parancsnoka újságíróknak csütörtökön Krasznojarszkban. „Nem részesül különleges büntetésben, szabálysértések most nincsenek, ilyet nem közöltek vele. És nem cél, hogy bármi módon megalázzák, megnehezítsék az életét, az általános feltételek között él” – nyilatkozott Kalasnyikov. „Elmondhatom, hogy az egészségi állapota többé-kevésbé normálisan helyreállt, az éhségsztrájkkal, amelyet bejelentett, mostanra felhagyott. A súlya már 82 (kilogramm). Ez valós szám. Normálisan étkezik, és van lehetősége a családjával kommunikálni” – tette hozzá.

Alekszej Navalnij jelenleg két és fél éves szabadságvesztését tölti.

A rá korábban az úgynevezett Yves Rocher-ügyben gazdasági bűncselekmény címén felfüggesztett szabadságvesztést azért kell leülnie, mert a FSZIN szerint sorozatosan megsértette a feltételes szabadlábra helyezés feltételeit. A hátfájásra és végtagzsibbadásra panaszkodó fogoly a börtönben március 31-től több mint három hétig éhségsztrájkot folytatott, mert kifogásolta, hogy nem engedtek be hozzá olyan orvosokat, akikben ő is megbízik. Tiltakozásának akkor vetett véget, amikor egy vlagyimiri polgári kórházban szakorvosok végül kivizsgálták. Az ellenzéki politikus szimpatizánsai január 23-án és 31-én, valamint február 2-án és április 21-én tartottak tiltakozást Oroszország számos városában. Az OVD-Info civil szervezet szerint ezeknek mintegy 13 ezer résztvevőjét vették őrizetbe a hatóságok.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Babuskinszkij kerületi bírósá

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Magyarországon is felépül a bebörtönzött 5-10(?)%-nyi politikai.
Egyfolytába'

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés