Létezünk ugyanis mi is, olyan emberek, akik nem Budapesten élnek – ahonnan nem látszik a határ, ahol bármilyen bődületes csúsztatást könnyelműen el lehet követni, mert a következmény legfeljebb annyi lesz, hogy a DK-s nyugdíjasok még határozottabban fogják utálni a keleti vakcinákat, az évente kétszer Parndorfba járók pedig beállnak a sorba Pfizerért. Nem egy virtuális magyar társadalommal packázik az, aki ordasakat ferdít a címében az osztrákok vakcinapolitikájáról, hanem a soproniakkal, kópháziakkal, kőszegiekkel, szombathelyiekkel, körmendiekkel, szentgotthárdiakkal packázik, az ő egyébként sem rózsás hangulatukra önt rá egy vödör kólába áztatott Mentost, az ő köreikben okoz felfordulást, az ő fejeikben kelt zavart. Minden olyan ingázóval tol ki, akinek véres az orra a PCR-tesztektől, azokkal, akik az ingázás ellehetetlenítése miatt munkanélkülivé váltak, de azokkal is, akik egészen triviális és tökéletesen veszélytelen dolgokat nem tudnak most elintézni Ausztriában, beoltva, talpig FFP2-es maszkban, a saját autójukkal közlekedve.
Szóval a kedélyek csillapítása érdekében, illetve a 444 meg a DK által hátrahagyott hírszemétkupacot eltakarítandó beszéljünk végre tisztán az osztrák vakcinaigazolványról mindazok alapján, amit egy ötperces telefonhívás keretében sikerült az illetékes osztrák minisztériumtól megtudnom.
Tehát: a Grüner Pass nem beutazási dokumentum, hanem az osztrákok saját, belső védettségi igazolványa,
Ausztriában engedélyezett oltóanyaggal Ausztriában oltott ausztriai lakosok kapják annak érdekében, hogy bizonyos szolgáltatásokat igénybevehessenek. Magyarországon oltott magyarok (egyetemben a Norvégiában oltott norvégokkal, a Libanonban oltott libanoniakkal, a Kazahsztánban oltott kazahokkal) nem kapnak belőle, sem akkor, ha nyugati vakcinával oltották őket, sem akkor, ha keletivel.
Nem ez az a dokumentum és nem ez az a törvény, ami az osztrák-magyar határ forgalmát szabályozni fogja – azzal majd egy kétoldalú megállapodás foglalkozik, ami a minisztérium szerint május 19-én vagy azt követően lép majd életbe. A Grüner Passnak semmi köze a külföldiek beutazásához, az egy ugyanolyan belső használatú dokumentum, mint a magyar védettségi igazolvány – azt se kapnak hazánkba kívánkozó osztrákok, norvégok, libanoniak, kazahok, akármivel is oltották őket.