Magyar Péter nem tart igényt Orbán Viktor véleményére, pedig nem ártana

Még bőven van mit tanulnia, ha valóban sikeres miniszterelnök akar lenni.

Néhány éven belül elfogyhat minden, ami az északi part arcát, hangulatát meghatározta.
Alsóörs, a csopaki borvidék keleti végein elesett. Lassan az utolsó szőlőtőkéket is kiirtották. A magas vöröskő támfalak fölötti Ófalut a középkori török házzal és a dombtetőre épült ősi református templommal ormótlan sorházak takarják a római úton nyugat vagy észak felől érkező elől. A lakótelep lassan összeépül a falu alsó területeivel. A parti nádas modernkedő lakóparkjának közepére külön kis tavat – Balaton-pótlékot – terveztek. Az építkezés egyelőre mintha leállt volna.
Lovas – a kéttornyú falu, katolikus és református ikertemplomaival lassan összenő Alsóörssel. Az Öreg-hegyen, amelynek a tetejéről egykor a legszebb balatoni panorámát élvezhették az erre látogatók és ahol Eötvös Károly százegynéhány éve papírra vetette harminc évvel korábbi balatoni utazásainak történetét, egymás fürdőszobájába láthatnak a sűrűn épült nyaralók tulajdonosai. Szőlő csak mutatóban maradt, inkább a falu paloznaki oldalán. A nyaralók a fürdésre alkalmas napokon már nem férnek be az alsóörsi strandra, ahova a veszprémiek is szívesen lejárnak. Parkolót általában csak a 71-es úttól északra találni.

A hegy nyaralókkal és úszómedencékkel épült be. (Illetve, mint mindenhol errefelé: „gazdasági épületekkel” és „tűzivíz tározókkal”.) A Csopak felőli utolsó érintetlen paloznaki szőlőterületen, a plébániához tartozó apró szőlőbirtok történelmi nevezetesség. A Guden úr birtokához kapcsolódó 1079-es végrendelet, az első Magyarországon fennmaradt magánjogi okirat. Alatta a Sáfránykertben hatalmas, akár a csopaki borvidék összes szőlőjének feldolgozására alkalmas új borospince – fekete tömb. Mellette talán egy hektáron szőlőt telepítenek. Teraszán hétvégente állítólag majd disco működik. Felette, a hegyoldalon a nyaralók között még sok kisebb-nagyobb borospince, szerencsére egyik-másik újjátelepített és karban tarott szőlővel. A völgy pincéinek negyede is könnyedén feldolgozhatná a fogyó szőlőterületek összes termését. Az önkormányzat a közelmúltban három évre felfüggesztette új építési engedélyek kiadását.
Csopakon, felettünk a Csákány-hegyen két hatalmas gazdasági épület. Körülöttük talán egy-két hektárnyi tőke-hiányos szőlőültetvény – bekerítve. Gazdájuknak senki nem mondta, hogy a szőlőbeli utakat nem szokták elzárni. A Ranolder-kastélyban, úgy tudjuk bor-gasztronómiai központ épül. A körülötte lévő, tájba nem illeszkedő fenyves helyén talán újra telepítik a hektárnyi szőlőt.
Tamásékkal szomszédok vagyunk. Ketten, százötven éves pincéinkben úgy 20 hektár szőlőt művelünk Csopakon és Paloznakon.
A falubelieket itt az utóbbi egy évben elsősorban nem is az eltűnő szőlők izgatták fel. Kilencszázmillióért tavaly elárverezték a nagyhajós kikötőt, ahol talán nyolc kishajó számára akad hely. A kikötőért a nagyszülők egész generációja küzdött még a harmincas években. Számukra a vasút- és a hajóállomás a falu nemesi levelét jelentette. A néhány méteres parti sávba a meglévő pénztárépület helyén lehet csak építeni. A mólóra való bejárást szabadon kell hagyni. Lekerítették. Biztonsággal állítják: lesz új építési szabályzat. Hogy kitől tudja? Valószínűleg erre vár a szomszédos tavaly leégett konténerétterem tulajdonosa is, aki minden eshetőségre lebetonozott a parton kétszáz négyzetmétert. Tavaly az egyik utolsó nagyobb nádas, a Kerekedi-öböl feletti nemzeti parki területen terveztek lakóparkot. „A nemzeti parki besorolást csak bízzák ránk!” – csillapította az önkormányzatot a közvetítő. Az aláírásgyűjtés hatására a beruházó egyelőre visszább lépett.
Balatonfüred, „A szőlő és a bor nemzetközi városa” régen elesett. A Baricska csárda mellett árválkodik még két-három hektár jelkép-szőlő és a tűzoltóság meg az „Innovációs Központ” és a Lidl mögött egy összefüggő, talán tíz hektáros darab.
Európa egyik legszebb vízparti fasorárára, a Tagore sétányra, az Eszterházy és Kisfaludy strandra ki lehet tenni a „megtelt” táblát.
Tihany és a Belső-tó környéke sokáig védett maradt a betonlobbi előtt. A Belső-tó körüli szőlők sorsát meghatározta, hogy az ország építési vállalkozója évtizedekkel ezelőtt „kiprivatizálta” az ottani apátsági pincét, amely azóta sem tölti be valódi funkcióját. A fokozottan védett Óvár alatt tavaly hatalmas darabot harapott ki a hegy tóra néző oldalából egy állítólag ismert vállalkozó, hogy ott totál-panorámás „gazdasági épületet” süllyesszen a föld alá. A füredieknek szúrt először szemet. A bejelentésre a Kormányhivatal reagált. Ötszázezerre büntette a több százmilliós épület építtetőit. A vállalkozó a hírek szerint fellebbezett.
Aszófőn, Udvariban, Akaliban, Dörgicsén,Tagyonon, Szentantalfán még vannak összefüggő szőlőterületek, de közöttük is egyre szaporodnak a nyaralóépületek. Az ingatlanlobbi a járvány és az építési láz hatására a Budapesttől távolabbi helyekre is szemet vetett. A Káli-medencében a Kossuth díjas Somogyi Győző és a Káli társaság folytat hősies védelmi harcot.
Dörgicse és Szentantalfa önkormányzata a nyomulást érzékelve felfüggesztette az építési engedélyek kiadását. Néhány éven belül elfogyhat minden, ami az északi part arcát, hangulatát meghatározta. Eltűnhet a táj, amelyben az itt élők és itt dolgozók otthon voltak. Elveszíthetik az értéküket régi, zömmel belterületi házaik, ha megszűnik a Balaton parti kikötő és eltűnnek a tájat alkotó szőlők. Senkit nem fog vigasztalni, hogy a szőlőben épült gazdasági épületek, a túlméretezett pincék, a tűzi víz tározók és lakóparki lakások gazdái is veszíteni fognak. Eredetileg ők is, a turisták is a táj miatt jöttek.
Ha egyszer a hivatalok, kamarák akarnák, leállíthatnák a tájrombolást. Ügyvédek számtalan trükkel kerülik meg a törvényeket. Az ál-gazdasági épületek engedélyezése, az úszómedencék fennmaradásának tűrése, a helyben lakó gazdák elővételi jogának megkerülése – a joggal való visszaélés minősített esetei. A piac törvényeire hivatkoznak eladók és vevők. Meg arra, hogy az építőiparnak pörögni kell, hogy újra induljon a gazdaság. Az összes tapasztalat szerint persze ettől majd újra beindul az infláció és az idővel kiszámíthatóan elértéktelenedő ingatlanok újabb válsághoz vezethetnek.
Felelősök vagyunk mindannyian a Balatonért. Felelősök az élővilág és a következő nemzedékek előtt. „Aláírás a Balatonért” címmel kezdeményezés indult a romboló folyamatok megállításáért. Az esélytelenség nem ment fel bennünket a cselekvés alól.