A lakájmédia nem talál fogást Karácsony Gergőn vagy rajtam

2021. május 17. 7:16

Szabó Tímea
Facebook
Karácsony valóban megvédett 650 ezer négyzetméter zöldterületet.

„Látom, a lakájmédia annyira nem talál fogást Karácsony Gergőn vagy rajtam, hogy tegnap óta az a sláger, hogy én egy »franciaországnyi« terület zöldítését tulajdonítottam Karácsonynak. Unalmas, és még csak nem is szellemes. Legalább mondták volna azt, hogy 2 trianonnyi területet tulajdonítottam Gergőnek. Az legalább kreatív.

Elmondom, hogy ők is értsék: 650 ezer négyzetmétert véletlenül 650 ezer négyzetkilométernek mondtam (a feliratban helyesen szerepel egyébként). Őrült nyelvbotlás, elismerem. Jött is azonnal a »HAZUDOTT« szélsőjobbos-féle ordibálás. Persze, ha megnézik a korábbi, az óbudai Mocsárosdűlőről szóló posztjaimat, nyilatkozataimat – utoljára pont egy hete –, rögtön látják, hogy azokban és a korábbi nyilatkozataimban is 650 ezer négyzetméter szerepel, helyesen. Alább a linkek, ezzel is segítek nekik, hogy ne kelljen keresgélni. És akkor legalább el is olvashatják azt, amit persze ezekből a magasröptű írásokból lehagytak: hogy Karácsony valóban megvédett 650 ezer négyzetméter zöldterületet az Orbán- és Tiborcz-féle ingatlanspekulánsoktól. És valóban az elmúlt 30 év legnagyobb zöldítése volt ez. Értem, hogy nekik rettenetesen fáj, hogy nem tudtak oda is luxuslakóparkot építeni a haveroknak, de hát ez van. Megvédtük a Római-partot, a Hajógyárit és a Mocsárost is a Mercedes-terepjárós tolvajoktól.

Végül, ha javasolhatok a lakájmédiának vasárnapra egy témát: esetleg elemezzék ki, hogy mennyire ciki, ha Orbán Viktor rosszul idézi a Himnuszt. A szokásos pénteki rádióinterjúban a miniszterelnök által idézni próbált részlet ugyanis nem úgy szól, hogy »Mátyás királynál is a mi seregünket nyomta Bécsnek büszke vára«, hanem »S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára«. Nyögte, nyomta, mindegy. Szegény Kölcsey.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 144 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Elég szomorú, ha egy nőn, bármilyen oknál fogva nem lehet fogást
találni. Na mindegy... marad a KamuGeri. Vagy a Gréczy.

Na, ez sz a mai hivatalos Magyarszág területét 7. osztályban a kettesért kell tudni.

azok az evek mar reg elmultak hogy teged barki fogdosni akart

ugy husz eve biztos az volt, azota a gyulolet meg az ido vasfoga elcsufitotta

Csak azt találunk.

De felőlem... egy érvet mondj, EGYETLEN EGYET, hogy miért szavazzon a moslékellenzékre bárki is.

Eszed tokja "lakájmédia". Írtál egy marhaságot, és lakáj nem lakáj röhögött rajtad egy soert...

Aki hülyéket beszél, azon fogást lehet (kell) találni. Mi van ezen meglepő?

Az állítása mindenképpen valótlan.
A Mocsárosdűlő a földhivatali bejegyzés szerint 156 hektár, vagyis 156 ezer négyzetméter. 1 hektár 10 ezer négyzetméter.
Ebből 24,6 hektár a védett terület, vagyis 24600 négyzetméter.

Ennek figyelembevételével a 650 ezer négyzetméter valótlan szám.

Az Orbán idézet pedig nem a Himnuszból van, hanem Bécs ostromával kapcsolatos.

Mindebből arra lehet következtetni, hogy általánosban sokat hiányzott a matek és történelem órákról.

Csak rá kell nézni a pályafutására egyértelmű, hogy ügynök.

Timea: A lakájmédia nem talál fogást Karácsony Gergőn vagy rajtam.
Olyan, mint a vezetékes rádió, nincs mit fogni rajta.

Megelőztél:-) én is ezt a képet akartam ide rakni.
Szabó Timi lejáratja magát egyedül is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés