Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Aleksandar Vučićot nem zavarta, hogy beleavatkozott az ügyész munkájába és hogy traumatizálja a közvéleményt.

Szerbia elnöke televíziós interjújában részletesen mesélt Veljko Belivuk és a bandája által elkövetett bűncselekményekről, számol be a Szabad Magyar Szó a nova.rs-re hivatkozva. Aleksandar Vučićot nem zavarta, hogy beleavatkozott az ügyész munkájába, hiszen az ügyet még vizsgálják és hogy ez traumatizálja a közvéleményt. Az elnök elmondta, hogyan darálták le a holttesteket a bűnözők és hogy csevapot készítettek a húsukból, ez utóbbit tizenhét alkalommal mondta ki a műsor során.
Egy idő után még a műsorvezetőnő is rákérdezett, miért csinálja ezt. Vučić, miután felhívta Radoje Zvicer maffiafőnök figyelmét, hogy gyilkolja meg őt is, mert míg ő él, nem lesz nyugta és nem fogja megengedni, hogy még több emberből csevapot készíttessen, a következőket válaszolta: „Azért mert harcos vagyok és mert szeretem a hazámat. Azért, mert nem tudom elviselni, hogy valakiből csevapot készítsenek”. Majd megüzente a maffiavezérnek, hogy bárhol rejtőzik a világban, meg fogja találni.

Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic