Családtagjai fejeztek le egy 20 éves fiatalt Iránban, amikor rájöttek, hogy homoszexuális

2021. május 11. 20:29
A fiú nemi identitása úgy derült ki, hogy az iráni hadesereg leszerelte „szexuális romlottság” miatt.

Alireza Fazeli Monfaredet május 4-én, azaz múlt hét kedden gyilkolta meg „becsületből” mostohatestvére és unoktestvérei. A gyilkosságot azért követték el a rokonok, mert a 20 éves fiúról kiderült, hogy homoszexuális. Minderre úgy jöttek rá, hogy az iráni katonaság leszerelte „szexuális romlottság” miatt.

A brit lap úgy tudja, az iráni fiatal éppen a szökést tervezte az országból

A hírről a pinknews.co.uk nyomán beszámoló Transindex részletezi az eseményeket is: a fiút úgy csalták el a lakásáról a gyilkosság helyszínére, hogy azt mondták neki: az apja látni akarja. Miután megölték, le is fejezték, majd elhagyták a holttestet egy mező közepén. Az elkövetők felhívták Alireza Fazeli Monfared édesanyját, és elmesélték neki, mit tettek. Az anya sokkot kapott, ezért kórházba került. Az elkövetőket letartóztatták.

A brit lap úgy tudja, az iráni fiatal éppen a szökést tervezte az országból. Törökországban szeretett volna menedékjogot kérni, ahol kedvese is tartózkodik.

Összesen 73 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem kell megijedni, csak a prájdot tiltják be.

Igen, szabad. Sőt csúszkálhatsz is az ereszcsatornán.

Náray nem költözik haza, amíg egy férfi és egy nő van az Alkotmányban.
Ez diszkrimináció, - szerinte.

Nyilván Orbán ezért barátja Izraelnek:
Moshe Maya rabbi az izraeli parlamentben leszögezte: a Halakha törvénye szerint a homoszexualitás büntetése: halál.
Forrás: Ze'ev Chafets: Real Torah Judaism, The Jerusalem Report, 1996. január 25, 18.old.

"A Halakha (a zsidó törvény) megszabja, hogy a leszbikust nem kell halállal büntetni, mint a férfi homoszexuálist, sőt még pappal is köthet házasságot. Viszont tettéért fegyelmi büntetés jár: megkorbácsolás."
Forrás: Maurice Lamm: The Jewish Way of Love and Marriage (A szerelem és a házasság zsidó módja), Harper, 1980, 67.old.

Amerikaban lelottek valakit.
Iranban kinyirtak egy buzit.
Londonban esik az eso.

Ennyire nincs hir gyerekek?

Egyébként bírom a fickót. Nagyon jó humora van.
Barcelonában lakik. Oda hozatta karácsonykor a bejglit az Auguszt cukrászdából.

Homokos mesekönyv van. Amikor a kisgyerek beviszi a homokozóba a mesekönyvét, tuti, hogy homokos lesz, mármint a mesekönyv.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés