Súlyos visszaeső volt a Ferihegyi úton halálos balesetet okozó férfi

2021. május 10. 12:56
Kirívóan sok szabálysértés van már a férfi számláján.

A Ferihegyi repülőtérre vezető úton halálos baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A baleset május 6-án történt, repülőtér D portájánál négy autó ütközött össze, az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben egy ember meghalt, négyen megsérültek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság másnap közölte: elfogták a férfit, aki a gyanú szerint segítségnyújtás nélkül hagyta el a baleset helyszínét.

A Fővárosi Főügyészség közölte: a gyanúsított  nem rendelkezik jogosítvánnyal, ennek ellenére rendszeresen vezet járművet. Az elmúlt időszakban kirívóan sok szabálysértés, köztük számos közlekedési és közlekedéssel kapcsolatos egyéb szabálysértés miatt indult vele szemben eljárás.

A gyanúsítottat az ezek keretében kiszabott járművezetéstől eltiltások, pénzbírságok és egyéb szankciók sem tartották vissza attól, hogy érvényes vezetői engedély nélkül vezessen, a közlekedési szabályokat semmibe veszi – áll közleményükben, hozzátéve: reális a bűnismétlés veszélye is.

A Fővárosi Főügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozta, amelynek elrendelése kérdésében a nyomozási bíró várhatóan hétfőn hoz döntést. 

Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés