A kormányváltás után a kórházaktól elvárjuk majd a tájékoztatást

2021. május 5. 14:33

Donáth Anna
Facebook
Az elhallgatásnak, tiltásnak konkrét következményei vannak: emberéletek.

„Hatalmas szerepe van a médiának és a szabad tájékoztatásnak a koronavírus elleni küzdelemben. Nem riogatásra, nem propagandára van szükség, hanem tájékoztatásra. Ahogy Rácz Johanna, a Quibiten megjelent, a szakértők járványtapasztalatait összefoglaló cikkében is fogalmaz: a töredezett egészségügyben a jó gyakorlatok sem tudnak terjedni. Az orvosi kamara vezetői szerint az információmegosztás a COVID-betegeket kezelő kórházak, osztályok között javíthatott volna az ellátáson, a hatékonyságon. Ha a szakma nem tudja nyíltan megvitatni az adatokat, és nem tudja ezeket heti szinten elemezni, nagyon nehéz olyan rendszert működtetni, ami tanul az esetleges hibákból.

Az elhallgatásnak, tiltásnak tehát most nagyon konkrét következményei vannak: emberéletek. 2022-től, a kormányváltás után a kórházaktól és vezetőiktől kifejezetten elvárjuk majd, hogy nyíltan megosszák egymással és a közvéleménnyel a tapasztalataikat. Azonban nem csak Magyarországon, de az Európai Unióban is feladat vár ránk ezen a téren. Fel kell számolni az európai egészségügyi rendszerek elszigeteltségét. A járvány nem egyszerre vette kezdetét Európa minden pontján. Ez lehetőséget adott volna arra, hogy a szerencsésebb országok még az előtt információhoz és tapasztalatokhoz jussanak, hogy az ő egészségügy rendszerük is nyomás alá kerül. Eddig több mint 27 ezren haltak meg Magyarországon a részigazságok és félinformációk járványában.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 103 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Politikus libák fognak kutakodni emberek egészségi állapotában. Hímvesszőbe tolt üvegcső eltörése is lesz, elvtársnők?

Donáth kacsa szövegének a legsúlyosabb bökkenője, hogy nem lesz kormányváltás...

Ha DA-ék mégis győznének, elvárják a kórházaktól, hogy földönfutók legyenek...

Kacsacsőrű Emlőske! Európai szinten összehangolni? Még egy
vakcinaszállítási szerződést sem sikerült levezényelni, pedig egy teljes
apparátus állt ehhez rendelkezésre!

A kötelező adatáramlásnak pedig minden hazai szereplő örülni fog, aki
elfelejtette a tervutasításos rendszert. Vagyis csak néhány Holdon élő,
ártatlan jószág, de ők is csak 10 percig.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés