Csak azért is matúra

2021. május 4. 14:16

Gajdics Ottó
Magyar Nemzet
Köszönet és hála minden intézményvezetőnek, minden pedagógusnak, minden érettségiző diáknak és szüleiknek a helytállásukért.

„Néztem, ahogy a feleségem gyertyát gyújt az erkélyen, láttam a szemé­ben a szomorúságot, amikor elküldte tanártársainak a képet, és vele sóhajtottam, ennyi volt idén a szerenád. Persze, hogy nem jó ez így, mindenkit zavar a közoktatást is extrém viszonyok közé kényszerítő járványhelyzet. De köszönet és hála minden intézményvezetőnek, minden pedagógusnak, minden érettségiző diáknak és szüleiknek, mert tegnap minden ellenkező híreszteléssel szemben zavartalanul, rendben és remélhetően mindenkinek sikeresen lezajlott a második »Covid-érettségi« első napja.

Pedig szegény magyar végzősök az élettől is kemény leckét kaptak a vizsgákra megtanulandó tananyag mellé a reménytelenség kufáraitól, a mindenben a hibákat kereső tudálékosoktól, a rossz közérzet terjesztőitől. Rengeteg a bizonytalanság, a diákok és a szülők is aggódnak, félnek, egyenesen rettegnek. Ilyen és ehhez hasonló címekkel árasztották el a nyilvánosságot a megmérettetés közeledtével az összeomláspárti propagandisták. Még Hiller István őskövületnek számító szocialista volt a legvisszafogottabb, amikor elismerte, jogos a rendkívüli vizsgarend, ha a felkészülés sem hagyományos körülmények között zajlott.

Márpedig mindennek nevezhető, csak hagyományosnak nem, amikor egy érettségiző tanuló nem tud személyesen konzultálni tanáraival, nem tud találkozni társaival sem, hogy megnyugtassák egymást, csak a vizsgadrukk nő bennük napról napra, amit nem enyhíthet kalandként a közös tanulás élménye. Mekkorát fordult a vírussal fertőzött világ ahhoz képest, hogy pár évvel ezelőtt még azt mondta nekem egy érettségire készülő fiatal, mennyire jó lenne, ha nem kellene iskolába járni, mert a tanórai munka zavarja a felkészülésben. Ma pedig alig várták a fiúk és a lányok, hogy végre legalább láthassák egymást a túl hosszúra nyúlt kényszerszünet után a jó öreg iskolapadokban.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A baloldalmaturálásellenesis!
Szavazz az Alkotmányosköltség Pártjára!

Annyit mondott jogosan, hogy oltassák be magukat, ne legyenek felelőtlenek és igaza is volt.
Hány pedagógust kellett helyettesíteni, iskolát kellett bezárni, mert elkapta a tanár a covidot és fertőzött osztályokat, ahogy őt is fertőzte valamelyik szülő, vagy gyerek, vagy....

Mivel Gajdicsnak a felesége pedagógus, több kompetenciája és információja van, mint neked.

A pdsz és a psz riadót fújt, bár nem a tagság követelésére, mivelhogy alig van tagságuk.
Tudom, hogy milyen gyűlöletcunami özönlött akkoriban a tanárokra és azt is tudom, hogy én mit írtam.

Ha egy gyereket jogosan elmarasztalunk, attól még, meg is dicsérhetjük, ha van miért.
Ez már csak így működik.

Persze, hogy mindenki pipa volt, hogy soronkívül oltják őket és el se mennek, csak azt nem tudom, hogy a technikai dolgozókat a pedagógusok közé számolták-e?

Helló! :))) Isten áldjon!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés