Rákay: Nem Klára lesz a végső befutó

2021. május 03. 08:24

A volt műsorvezető szerint Karácsony lesz a kirakatbábu, aki mögé felsorakozhatna a teljes „Gyurcsány-Dobrev network”.

2021. május 03. 08:24
null

Rákay Philip a Facebookon osztotta meg Dobrev Klára miniszterelnök-jelöltségével kapcsolatos gondolatait. Azt írja, „nem akarok sem buligyilkos, sem ünneprontó lenni, de nem Klára lesz a végső befutó. Ez csupán a Gyurcsányék-kreálta színdarab második felvonásának a legeleje, annak a bizonygatása, hogy a balos összellenzék passzát szelét bizony a szemlőhegyi Apró villa családi lakóközössége fújja.”

Csak „erőfitogtatás”

A médiaszereplő szerint erőfitogtatásról van csupán szó: megmutatni az „önjelölt Jakabnak, Fekete-Győrnek, Márki-Zaynak és az ő pártjaiknak, hogy valójában ki az úr a háznál.” Hozzátette:

Gyurcsányéknak fontos pozícionálni a DK-t,

megüzenve a Soros-hálózatnak is, hogy a legerősebb, legrutinosabb baloldali szereplőként Gyurcsányék bizony megkerülhetetlenek, hiszen a sok műkedvelő között kizárólag ők lehetnek az ellenzéki „királycsinálók”.

Karácsony az álomjelölt

Rákay szerint azonban mindez egyáltalán nem jelenti azt, hogy Klára lesz a jelölt. „A nyugati tartótiszt elvtársak ugyanis nem hülyék, pontosan tudják, hogy Dobrev Klárával nem tudna nyerni a baloldal, így kerül majd a képbe Karácsony, aki ugyan állandóan kéreti magát, mint valami kényes menyasszony, de a végén csak elvállalja majd a jelöltséget.”

Rákay Philip úgy véli, a DK álomforgatókönyve szerint

„Gergőke” lenne a kirakatbábu,

aki mögé felsorakozhatna a teljes „Gyurcsány-Dobrev network, a már jól kipróbált, Magyarország számára közveszélyes gazdasági-politikai csapattal, az általuk vágyott hatalom valódi kulcsszereplőivel, akik örömmel elvégzik majd a napi, operatív aprómunkát, miközben Karácsony boldog örömmel facebookozgat.”

Fotó: MTI

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2021. május 06. 12:49
A pénzosztó totyát szavazzák meg.
Karakter
2021. május 05. 10:46
Dobrev jelölése - bármi is történik - kizárólag a tallini adatbázis növelését célozza meg. Bármilyen ellenzéki szereplő kerül a vitruális térben előtérbe kizárólag egy célt szolgál a jelenléte, mégpedig azt, hogy a globális kommunikációs erőtérben a DK szavazói adatbázisát növelje. (Dobrev Klára: "Támogass te is aláírásoddal") Ebbe beletartoznak az eltökélt szavazók, a bizonytalanok és azok is akik megnyerhetők. Innentől kezdve célirányos megkersésekkel növelik a szavazási hajlandóságot, mégpedig a saját érdekeik alapján. A globális virtuális erőtér pedig a mesterséges intelligenciát adja, mely tűpontosan kiszűri és rangsorolja többezer adat/fő alapján kivel érdemes foglalkozni. Mindez egészen a választás napján 19 óráig fog tartani. Pontosan kiszámolható, a nap 24 órájában követhető és a szavazás napján személyre szabott üzenetekkel - Cambridge Analytica - befolyásolhatják a választás eredményét. Mindent ezen cél elérésére használnak fel. A hamis, hazug hírekkel, a lejárató kampánnyal, a globális virtuális erőtérben való hirdetésekkel.
Ati Papa
2021. május 03. 15:32
Azt hiszem, hogy ez a hír és az ebből adódó következtetések tőrdöfésként érhetik az összes többi önjelölt miniszterelnökségről álmodozó aspiránst. Ha így haladnak a dolgok akkor azt is hamarosan megérjük, hogy a végtelenül primitív jákob rabbi nyilvánosan bocsánatot kér a parlamentben Orbán Viktortól. Ünnepélyes esküt tesz, hogy többet nem ül bele a miniszterelöki székbe, sőt ezentúl magázni fogja a miniszterelnököt. Talán még a felvételét is kérni fogja a FIDESZ-be.
Hesperia
2021. május 03. 15:02
Philip érvelését alá tudom támasztani még egy tapasztalattal: Kedves francia értelmiségi ismerős pár hónapja érdeklődött nálam a magyar viszonyokról. Mint kiderült, két dolgot olvasott ezzel kapcsolatban mostanában: egyrészt, hogy időnként nálunk veszélyben forog a demokrácia, sőt, a szabadság (eddig semmi meglepetés), másrészt viszont azt, hogy "az új budapesti főpolgármester lehet az alternatíva, ha ő lesz Orbán kihívója a következő választáson". Na. Most már tudjuk. A Le Monde ezek szerint már megírta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!