
Letette balliberális szövetségesei lába elé a fegyvert.
„»Biztosan fontos kérdés, hogy lehet-e egy gyereknek három apja, de addig, amíg a fél ország nyomorog, nekem van fontosabb is. Tele hassal sok mindenről lehet beszélni, üresen legfőképpen arról, miből lesz kenyér az asztalon. / #jakabpéter #jobbik #válság«
A fenti gondolatokat múlt vasárnap tette ki Jakab Péter a hivatalos Facebook-oldalára.
Tekintettel arra, hogy a Telexnek adott interjújának hullámai, amelyben egy váratlan pillanatban – megdöbbentve szövetségeseit, no meg első számú szárnysegédeit, a teljes ballib újságírószakmát – kiállt a hagyományos családok mellett, nem érte el az ellenzéket és a végtelenül függetlenobjektív médiát, vagy ha el is érte, épp csak megnyaldosta, nem tudok másra gondolni, mint arra, ahogy a legutóbbi publicisztikámra reagált. Amely vasárnap került ki lapunk főoldalára.
Aki nem olvasta: egy hete arról bátorkodtam írni, hogy bár a roppant kifinomult modorú pártelnök a túlzásba vitt, tubusos Piros Arany-fogyasztás következtében heveny őszinteségi rohamot kapott a melegházasság vonatkozásában, a Jobbik első számú pártlapja észnél maradt, és vad kármentésbe kezdett egy Péterfy-Novák Éva nagyinterjú formájában. A balliberális írónő, aki a diktatúra miatt Olaszországba emigrált, a Jobbik százmillióiból fenntartott lapban hosszan védhette a szivárványcsaládokat és a melegjogok kiterjesztése mellett is baseballütőt törhetett. Pardon: lándzsát. A pártelnöki reakció részint megtisztelő – mégiscsak nagy dolog, hogy a nép egyszerű gyermeke, a milliomos melós is figyelemmel követi a munkásságomat –, részint elszomorító.
No nem azért, mert Jakab a hashtagek amatőr alkalmazása miatt a sorok között akaratlanul megüzente, hogy válságban van a Jobbik, és szerénytelen személye miatt (#jakabpéter #jobbik #válság”) ezt eddig is tudtuk, meg lássuk be; örömteli ez néhány szavas vallomás, mert jobboldali, konzervatív politikus létére nagy nyilvánosság előtt, büszkén elengedte a hagyományos, konzervatív értékek képviseletét, azaz kapitulált.
Mindközönségesen letette balliberális szövetségesei lába elé a fegyvert.”