Balszerencse, balsors, balfék, baloldali politika

Dobrev Klára bizonyára meg lenne sértve, ha konzervatívnak titulálnák.

A házelnök „ne a parlament kasszájában matasson!” – fogalmaz a pártközlemény.
A DK közleményt adott ki arról, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint „Kövér László, az Országgyűlés elnöke megsértette hat magyar újságíró szólásszabadsághoz fűződő jogát, amikor 2016-ban kitiltotta őket a Parlamentből, ezért az államnak kártérítést kell fizetnie. Ennek összege 1 600 000 forint.
A Demokratikus Koalíció követeli, hogy Kövér László a saját zsebéből fizesse ki a büntetést, amit az újságírók kitiltásáért kapott, úgy fogalmaznak, „ne a Parlament kasszájában matasson!”
„Mi, európai magyarok tisztában vagyunk vele, hogy a fideszesek szeretik közpénzből fedezni a cehhet, de Kövér László zsebre rakott már annyit a szolgalelkűség jutalmaként, hogy kifizesse a számlát és ne az állam fizesse meg, hogy ő házelnökként visszaélt a hatalmával” – fejeződik be a közlemény.
(MTI-OS)
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás