Most Orbán Viktor ismét mert nagyot mondani. Április 30-án reggel a közrádióban lenyilatkozta, hogy május elsején lazítunk, mert pénteken elérjük a 4 millió beoltottat. Lehet menni uszodába, színházba, sőt, meccsre is, ráadásul történetesen utolsó hazai meccsét játssza ebben a szezonban a történetesen már bajnok Kubatov-csapat, a Fradi.
Közben vélhetően már csütörtök éjjel világosan láthatta minden érintett, hogy ez nem akármilyen kihívás. Mert csütörtök estére csak 3 913 550 beoltott volt (ezt némi nyelvbotlással, de Orbán is elmondta a rádióban), vagyis a pénteki feladat 86 450 oltás beadása lett. Ez nem lehetetlen, de sok. Sok még akkor is, ha volt már néhány olyan nap, amikor ennél többet beadtak, és akkor is, ha elindult a héten a tömeges oltási kampány – hiszen az eredetileg arra szánt Sinopharm vakcina elfogadottságának, hogy úgy mondjuk, nem tettek jót az elmúlt hetek. (Előbb egy akadémikus orvos-biológus írt arról, hogy a Sinopharmmal beoltott magyaroknál több esetben nem alakult ki kellő védelem, majd miután a kormány táblázatban bemutatta, hogy a kínai vakcina jobb a Pfizernél, szakértők arra jutottak, hogy épp a kormány vakcinatáblázatából derül ki: a kínai oltás kevésbé hatékony, mint a többi.)”