Nem elég fekete – az Alapjogokért Központ szemléje

2021. április 27. 9:54

Alapjogokért Központ
Alapjogokért Központ
Az Alapjogokért Központ szemléje a politikailag korrekt hírekről.

Az Alapjogokért Központ szemléje

„Hűséges olvasóink jól tudják már, hogy az már önmagában kevés, hogy valaki egyszerűen csak fekete. Pontosan így gondolta mindezt a BBC diverzitásért felelős igazgatója is, aki Idris Elba angol színészt nem találta „elég” feketének a Luther nevű fekete nyomozó karakterének eljátszásához. Persze nem a bőrszíne miatt, hanem mert nem eléggé „autentikusan fekete”. A színész például nem karibi vagy afrikai országban, hanem Londonban jött a világra. Sőt mi több, nem eszik karibi ételeket sem. Csoda tehát, hogy nem kapta meg a szerepet a Wire korábbi sztárja? Na, ugye.

Áll a bál a Pentagonban, a felháborodás oka pedig egy 2004-es egyenruha reform, ami „kellemetlen helyzetbe hozta a katonanőket”. Az egyenruhát ugyanis korábban úgy változtatták meg, hogy a rangjelzés a mellkasi részre került. A legfőbb probléma ezzel az elhelyezéssel egyesek véleménye szerint az, hogy így a férfi katonák kénytelenek nőtársaik melleit bámulni, ha tudni szeretnék rangjelzésüket. Ráadásul a rangjelzések helyei félreérthető szituációkhoz is vezethetnek. Például amikor valakit előléptetnek, a felettesnek el kell távolítania a korábbi rangjelzést, és felhelyezni az újat. Ezt egyes nők szexuális zaklatásként is érezhetik. Érdemesebb lenne a rangokat egyszerűen eltörölni, hiszen ezek egyenlőtlenségeket hoznak létre a katonák között. Ezen lépés megoldaná az egyenruha problémáját is. Ha nincs rangjelzés, nincs mellnézés! Nyilván.

Húsz egyenruhás mondott fel az amerikai Albuquerque-i rendőrségen, mert elegük lett belőle, hogy végre a liberális jogelveknek megfelelően működik a rendvédelem. Na bumm. Persze a zsaruk azt állítják, hogy egy kollégájuk meghurcolása miatt mondtak fel, ugyanis társukat azért bocsátották el, mert állítólag a Proud Boys nevezetű, fehér felsőbbrendűséget képviselő konzervatív szekta tagja. Bár ezt tagadja a kis rasszista. Most mit kell itt hisztizni? Nem hogy örülnének, hogy nem a komplett rendőrséget szüntették meg a liberálisok.

Végre megvan az esély arra, hogy Lara Croftból, a Tomb Raider videójátékok főhőséből is LMBTQ-ikon legyen. Croft igencsak hosszú utat tett meg onnantól, hogy egy playgirlből egy erős, fiatal, önálló nő lett, aki minden szexuális kisebbségnek példaképe lehet. 2013-ban a készítők már kacérkodtak azzal a gondolattal, hogy elcsattanjon egy leszbikus csók a játékban, de végül ebből nem lett semmi. De hátha most! Persze a leszbikusság annyira 2010-es évek, a fejlesztők ennél bátrabban is hozzányúlhatnának a karakterhez.

Végre megjelent egy olyan számítógépes játék – This land is my land –, melyben az indiánokkal kell harcolni a fehér elnyomó telepesek ellen. Első látásra persze mindez üdvözítő lehet, azonban ha jobban belegondolunk, inkább szomorú kép tárulhat elénk. Az ukrán fejlesztői csapatban ugyanis csupa fehér fejlesztőt találunk, és nincs köztük egyetlen egy indián sem. Tehát megint csak arról van szó, hogy a fehérek az indiánokat kihasználva akarnak meggazdagodni, kisajátítva kultúrájukat. Szégyen.

Heti gyűjtésünkben arról is olvashatnak, hogy újabb botrányok övezik a BLM-mozgalmat, továbbá arról is, hogyan keveredett rasszista botrányba a BBC műsorvezetője.”

A teljes szemle itt olvasható.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés