A baloldal régi-új fegyvere: a rasszizmus

2021. április 23. 14:02

Petri Lukács Ádám
Magyar Nemzet
Az ellenzék politikusainak érvei a Fudan Egyetem ellen effélék: kínai, tehát gyanús. Kínai, tehát veszélyes.

„Kétségkívül nehéz helyzetben van a magyar baloldal, s ez mindannyiunkra kihat, politikai preferenciáktól függetlenül, hiszen jobb lenne olyan országban élni, ahol a politikai alternatívát nem a kergemarha-kórral fűszerezett nemzetiszocialista és militáns újbaloldal turmixa adja.

A magát demokratikusnak nevező ellenzék legnépszerűbb pártja masszív cigányozással, a romák elleni tudatos gyűlöletkeltéssel alapozta meg ismertségét, közben olykor zsidóztak is, hátha arra is van igény. Talán ezt irigyelték meg a háziversenyen társaik, amikor arra jutottak, hogy politikájuk meghatározó motívumává emelik a rasszista hergelést.

A közismert vakcinarasszista kampányt most egy szerencsére nem ahhoz hasonlóan életveszélyes, ám hasonlóan buta attak követi: a komoly nemzetközi elismerésekkel és mért eredményekkel rendelkező kínai Fudan Egyetem budapesti campusa ellen indult offenzíva. Az ellenzék politikusainak érvei effélék: kínai, tehát gyanús. Kínai, tehát veszélyes.

Azonban a Fudan elleni hangulatkeltés nehéztüzérsége nem Kínáról szól. Sokan úgy vélték, a rendkívül különböző ellenzéki erőket egy dolog abroncsolja össze: az Orbán elleni gyűlölet és az őszinte hit, hogy a jelenlegi kormánynál „bármi” jobb. A keleti vakcinák elleni, életet veszélyeztető offenzíva, majd a Távol-Keletről érkező elit egyetem elleni kampány azt mutatja, hogy a „bármibe” a masszív rasszizmus is belefér.

Eszerint tehát – Rawls kifejezésével szólva – „az átfedésből építkező egyetértés” egyik alapja, hogyha az egyik kicsit zöldebb is, míg a másik inkább nyilasbarna, a harmadik pedig vörös, az idegengyűlölet közös alap. Ha van kudarca a térvesztésétől oly melankolikus és sokszor irracionális magyar értelmiség egykor példaadó figuráinak, akkor az, hogy mindezt nemhogy szótlanul nézték, de egyenesen szorgalmazták”.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 25 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Frusztraljak egymast a ketlabon jaro gyuloletgombocok es ezt a frusztraciot Orbanon elik ki.
Szanalmasak, rem rosszak.
De ez van, ez a feladat, ezt kell abszolvalni.
Nem baj, menni fog!
Erosebben kerulunk majd ki belole. Legalabb ennyi.

Marx óta a rasszizmus vezérfonal a ballibsi oldalon:
„Következésképpen, a rabszolga kereskedelem előtt, a gyarmatok igen kevés terméküket küldték az Óvilágba, és nem változtatták meg a világot észrevehetően. Ezért a rabszolgaság egy kimagasló fontosságú kereskedelmi kategória. A rabszolgaság nélkül Észak-Amerika, a leghaladóbb ország, csak egy tekintélyelvű ország lenne. Ha Észak-Amerikát letöröljük a térképről csak anarchiát kapunk, valamint a kereskedelem és a modern civilizáció teljes elhalását.
Viszont a rabszolgaság eltörlésével magát Amerikát törölnénk le a térképről.”
(Marx levele Pável Vasziljevics Annenkovnak 1846. december 28-án.)

Nem, egész más. Petrinek VAN bátorsága a jóra azt mondani, h. jó és emellett kitart, még akkor is, ha a jó történetesen az Orbán kormányhoz kötődik. Ez bámulatos és imponáló.

Schiffer nem igazán talál olyasmit az Orbán kormány működésében, ami "de" nélkül jó lenne. Mindennel együtt, Schiffer nagyon nem kedveli az Orbán kormányt, pedig nagyon is ismeri az alternatívát.

Ami a többitől megkülönbözteti, leginkább annyi h. a cöf-cöf stílust NEM vette fel. Gyurcsányék most már abban a hangnemben tárgyalnak, kormányon kifejtett SIKERTELENSÉGÜKKEL súlyosbítva, mint nagyon neveletlen, fegyelmezetlen nagycsoportos óvodások, akik hazulról a legútszélibb hangot hozták. Ezzel a viselkedéssel nem lehet mást elérni, mint azt, h. lehetőség szerint keresztül néznek rajtuk. NINCS lehetőség diskurzusra.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés