Egyébként túl is léphetnénk azon, hogy megfejtsük L. motivációit,
ha nem lenne még több millió L. az országban, akik szintén nem regisztráltak oltásra.
S félek, az utóbbi napok fejleményei – az AstraZeneca körüli bizonytalanságok (hiszen hol oltanak vele, hol nem, ha éppen igen, akkor egyszer időseket, másszor fiatalokat), emellett a kínai vakcina vagy vakcinák hatékonyságát megkérdőjelező, majd azt cáfoló hírek, legutóbb pedig a Janssen beadásának felfüggesztése, holott jóformán még el sem kezdődött a beadásuk – nem késztetik a még vívódókat arra, hogy mégis jelentkezzenek.
A baj persze az, hogy hiába mondja el ezerszer a virológus, a biológus, az orvos, a járványügyi szakértő, az akadémikus, a kutató, a sportlegenda, a rockzenész, a celeb … a „mindenki”, hogy ha egy vakcina nem is 100 százalékosan hatékony, vagy van is valamilyen minimális esélye annak, hogy vérrögképződés alakulhat ki, akkor is összehasonlíthatatlanul kisebb kockázatot jelent, mint a megfertőződés, amit szinte lehetetlen lesz elkerülnie annak, aki nem oltatja be magát. Ezek ugyanis észérvek, s vannak helyzetek, s vannak emberek, amikor és akikre ezek nem hatnak, épp ellenkezőleg.
Így viszont nehéz lesz megteremteni a nyájimmunitást – amely lassan elérhetetlenebb lesz, mint a tökéletes nő, (de hogy ne érje szó a /gender/ház elejét: tökéletes férfi) –, hiszen még pár hónapja 60-70 százalékos beoltottságról beszéltek a hozzáértők, néhány hete már 70-80 százalékról, ma viszont már 80 fölöttiről,
s ki tudja – talán még a vírus sem –, lesz-e még ennél is magasabb.
Ma már négymilliónál valamennyien többen regisztráltak, ám hogy révbe érjünk, pár millióra még biztos szükség lenne. S egyre inkább úgy tűnik, ha a meggyőzés nem hat, a kötelező oltás pedig nem járható út (egyébként miért is nem?). Marad az a megoldás, hogy előnyökhöz jussanak azok, akik megkapják a vakcinát; és hátrányokat szenvedjenek el azok, akik nem hajlandók beadatni maguknak.
S miközben ezen morfondíroztam, csöngettek. A postás jött – ötvenes nő –, de nincs a házban kutya, így ebből sem lesz téma, gondoltam. A maszkja tökéletesen zárt, hátralépett, amikor a közelébe értem a folyosón, a karját hosszan előrenyújtva adta át az ajánlott levelet. Miközben a papírjaimat kerestem, megkérdeztem, beoltották-e már.
– Nem – válaszolta –, a postásoknak csak két százaléka „oltakozott”.
Biztos vagyok benne, hogy téved, kizárt, hogy éppen ők lennének ennyire alulreprezentáltak, inkább az iskolai matematikaoktatás színvonalában kerestem a megoldást (ugyanis megfigyeltem, hogy nagyon sokaknak – még a diplomásoknak is – gondot okoz a százalékszámítás).
– S mikor regisztrált? – faggattam tovább.
– Nem regisztráltam – válaszolta. – Annyi rosszat hallottam az oltásról – folytatta, majd sarkon fordult.
Ennyiben maradtunk.