Levelet írtam a kínai nagykövetnek

2021. április 14. 15:39

Fekete-Győr András
Facebook
2022 után leállítjuk a kínai egyetemi projektet, ha azt a jelenlegi feltételekkel akarják megépíteni!

„Levelet írtam a kínai nagykövetnek: 2022 után leállítjuk a kínai egyetemi projektet, ha azt a jelenlegi feltételekkel akarják megépíteni! Orbán Viktor egyre látványosabban viszi Kelet felé Magyarországot: a kínai Fudan egyetem beengedése és a CEU elüldözése világos jelzése annak, hogy a magyar kormánynak fontosabb egy keleti kommunista diktatúra, mint a nyugati szövetségeseink.A Kínai Kommunista Párt és a Fidesz-kormány háttéralkuja alapján ráadásul úgy próbálják felépíteni a Fudan budapesti kampuszát, hogy a 2022-es kormányváltás idején a »beruházással összefüggő folyamat már ne legyen leállítható«.

Csakhogy ilyen nincs: minden eszközünk meglesz arra, hogy leállítsuk a projektet, ha a kínai fél nem hajlandó változtatni a feltételeken.Erről írtam levélben Qi Dayu kínai magyar nagykövetnek, és találkozót is kezdeményeztem. Egyértelművé tettem, hogy tisztában vagyunk a szándékaikkal: azzal, hogy ugyanúgy geopolitikai céljaikra használják az egyetemeiket, így az ügynökképzőként is funkcionáló Fudant, mint a Huawei által építendő 5G-hálózatot vagy a 2400 év alatt megtérülő, kínai hitelből épülő Budapest-Belgrád vasútvonalat.Magyarország viszont büszke, nyugati ország, ami sosem lesz anti-demokratikus keleti rendszerek kiszolgálója – a jelenlegi látszattal ellentétben a Fidesz-kormányzás csupán egy átmeneti, zsákutcás időszak Magyarország történelmében.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 329 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Weyer Béla idejében még tagadták ezt a besúgó házmestertempót.
Most nemcsak, hogy vállalják, még büszkélkednek is vele.

Szerintem elolvassák, és komolyan veszik. A honi baloldal ezennel Kína ellenségévé vált.

Olyan jót kacagtam:-)))
A kínai nagykövet szelíden, bölcsen mosolyog, mielőtt ad ACTA teszi a levelet.

Fegyőr nagy témahiánnyal küszködik, ezért rágja ezt a gumi-csontot már hetek óta. Viszont a kínai követnek egy muris napja volt a mitugrász maszek Fegyőr bohóckodása láttán.

A kínai nagykövet is láthatja, hogy milyen humorosak a magyar politikusok.......remélem, hogy jót nevetett.

A kínai feketepiac meg a hamis pénztárgéppel adózatlan kínaihongkongáruházak engedélyezése - na az a hazaárulás!

Ez olyan, mint Vona levele Teheránba?

a CEUd meg a tobbi az ugynokkepzo, ahogy az rajtad is kivaloan latszik.

"Még idén levélben fogok fordulni Mahmud Ahmadinezsádhoz, és Iránból jönnek ide!"

Ezek a parlamenten kívüli pártvezérek kemények, mint a vídia. :))))

Általánosítható is, amit írsz.

Egyszerűen úgy játszanak önálló entitást ezek az izék, mintha léteznének önálló entitásként.
Pedig hát nem.
Egyetlen moslék van, hat kvázi "platformmal", de ezek már nem tekinthetők önálló pártnak praktikus értelemben.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés