„A Sinopharm vakcinát ugyanis anélkül kellett formálisan engedélyeznie a magyar gyógyszerhatóságnak, hogy megvizsgálhatta volna: rendelettel írta elő neki az Orbán-kormány, hogy ha egyszer egymillió embert valahol a világon már beoltottak vele, engedélyezze a magyarországi alkalmazását. Anélkül, hogy tudnánk arról, hogy milyen eredményeket kaptak a vakcina kipróbálásának harmadik, tömeges fázisában.
A Fidesz kampányt folytat az ellenzékkel, elsősorban a DK-val szemben, oltásellenességgel vádolja őket, amiért helytelenítették az európai gyógyszerhatóság jóváhagyásával nem rendelkező orosz és kínai vakcinát alkalmazását. Sőt, egyre többen ismerik el az egyébként az Orbán-rendszert bírálók közül, hogy jó döntés volt az orosz és kínai vakcina behozatala. Somogyi Zoltán arra hivatkozott Bolgár Györggyel beszélgetve a Klubrádióban, hogy az Astra-Zenecával kapcsolatban felmerültek problémák, az orosz és kínai vakcinával viszont nem tudunk ilyenről. Vajon komolyan gondolja, hogy ha a mai Oroszországban vagy különösen Kínában problémák merülnek fel az ott kifejlesztett vakcina alkalmazásával, arról tudomást szerezhet a külvilág, vagy akár az ottani nyilvánosság?