Amikor az esetre márciusban fény derült, a miniszterelnök bocsánatot kért a lakosságtól, és késznek mondta magát arra, hogy megfizesse az esetleges pénzbüntetést. Pénteken ismét bocsánatot kért. Azt mondta, sajnálja, hogy megszegte a szabályokat, és befizeti a pénzbüntetést. Noha Solberg a férjével, Sindre Finnesszel közösen döntött az éttermi találkozó megszervezése mellett – sőt, Finnes intézte annak gyakorlati részét – a rendőrség a férjet szabálysértése kimondása ellenére nem büntette meg. A rendőrség az étteremről is megállapította, hogy szabálysértést követett el, de azt sem büntették meg.
Erna Solbergnek ez a második miniszterelnöki terminusa, és egyebek között azzal a pozitív teljesítménnyel nézhet a szeptemberi választások elé, hogy kormánya szigorú járványügyi intézkedéseivel sikerült nagyon alacsony szinten tartani a megfertőződések és a halálesetek számát.
Egészen a tavalyi év végéig, Norvégia Európában a koronavírus által az egyik legkevésbé sújtott ország volt.
Az idei első negyedévben azonban az új vírusvariánsok miatt megugrott a megfertőződések száma, ezért március végén további szigorításra volt szükség.
Fotó: Erna Solberg norvég miniszterelnök norvég NATO-katonákkal találkozik a litvániai Pabradében lévő katonai támaszponton 2020. szeptember 8-án.MTI/EPA/Valda Kalnina