Egy atomjaira hullott világ minikrónikái

2021. április 8.

Győrffy Ákos

Régóta nem követem igazán a kortárs magyar költészet alakulásait, a pályakezdő költők műveit alig ismerem. Nem jó, hogy így van, de miután olvasásra is egyre kevesebb időm jut, azt a kevés időt inkább olyan szerzőknek szentelem, akikben jó eséllyel nem fogok csalódni. Hébe-hóba azért az én ingerküszöbömet is átlépi egy-egy debütáló verseskötet, valahogy megtalálnak. Így volt például Borsik Miklós Átoknaptár című kötetével is, ami néhány hónapja jelent meg. A szerző eddig leginkább szerkesztőként és kritikusként volt ismert a kortárs magyar irodalom szűkös berkeiben, de grafikusként is aktív. 

Az Átoknaptár »elbeszélője« összefüggéseket keres a jelenségek között, de amit talál, az egyáltalán nem megnyugtató”

Az Átoknaptár mint cím valamiféle archaikus benyomást kelt, mintha a ráolvasások és egyéb ezoterikus praktikák ősrégi világát akarná életre kelteni. Ami részben igaz, részben nem. Részben igaz, mert a költészet eleve titokzatos módon rokonságban áll mindezzel, de az az „átok”, amiről a szerző beszél, sokkal inkább a modern ember szorongásaival rokon, a kiismerhetetlen világ keltette félelemmel. Borsik világában a jelenségek, a tárgyak sokszor fenyegetők. Mintha készülőben lenne valami, valami ártó és ellenséges, de ezzel együtt az is könnyen lehet, hogy az égvilágon semmi nem fog történni. Ami persze ugyanolyan rémisztő tud lenni. Ez az eldöntetlenség ennek a könyvnek az alaphangja. Az, hogy nem tudható, a világ egy homályos terv alapján működik, vagy önjáró véletlenek káoszaként.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés