Jourová a Spiegelnek: Igenis beteg a magyar demokrácia

2021. április 4. 15:02
A cseh politikus örül a jogállamisági mechanizmus létrejöttének, amelyet szerinte már az év vége előtt bevethetnek.

Az Európai Bizottság alelnöke fenntartja azon véleményét, hogy valami nagyon nincs rendben a magyar demokráciával, annak ellenére is, hogy emiatt igen heves támadások érték az Orbán-kormány részéről, többek közt azzal is számtalanszor megvádolták, hogy gyűlöli a magyarokat. A cseh politikus erről a Spiegelnek adott interjújában beszélt, amit a HVG szúrt ki és írt róla hírt, és a 444 szemlézett.

A beszélgetés fő témája Kína és Oroszország volt, hogy ezek az országok hogyan próbálják dezinformációval elárasztani az európai államokat és hogy Jourová milyen lépéseket tervez ez ellen, mint értékekért és átláthatóságért felelős biztos. Emellett természetesen a magyar és lengyel kormánnyal szemben gyakran megfogalmazott kritikája is szóba került.

A cseh politikusnak továbbra is az a véleménye, hogy hogy beteg a magyar demokrácia,

amit szerinte az is bizonyít, hogy a jogállam bizonyos fontos részei egyszerűen hiányoznak. 

Jourová örül annak, hogy létrejött a jogállamisági mechanizmus: lehetőség szerint már az év vége előtt bevetik, de egyelőre az Európai Bíróság véleményére várnak az ezügyben benyújtott magyar és lengyel panaszról. Addig is, a Bizottság kidolgozza az alkalmazás irányelveit. Az alelnök úgy gondolja, hogy az EU idáig még nem tudott olyan hatásos fegyvert bevetni a demokrácia védelmében, mint a jogállamisági mechanizmust.

Jourová hozzátette azt is, nem egyes országokat kívánnak kipécézni, hiszen az összes kormány ténykedését figyelik, azonban szerinte a magyaroknál és a lengyeleknél közismertek az idevágó bajok. Példaként a 7-es cikkely alapján elindított eljárást hozta fel, elismerve hogy az megfeneklett. A politikus rémálma az, hogy ugyanerre a sorsra jut az új lehetőség, mármint hogy megvonják az anyagi támogatást, ha valamely tag megszegi a közös normákat. „Ezért fontos az alapos előkészítés” – hangsúlyozta.

Nyitókép: MTI/AP/Reuters/Johanna Geron

Összesen 293 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Németországban a médiák többsége propaganda média. Az élbojt a Spiegel vezeti, általában rajta keresztül ütik meg a hangot, melyhez a többiek igazodnak. Ezért úgy gondolom, lesz még a többi médiában is néhány negatív hang MO-val szemben.

vegyétek már le ezt a ronda, hányingert keltő nőt.....

Az anyja volt beteg, amikor ezt a luvnyát a világra pottyantotta.
Csak annyit kellene mondania finoman a jóságos öreg spekulánsnak: Kuss!!!

"amit szerinte az is bizonyít, hogy a jogállam bizonyos fontos részei egyszerűen hiányoznak"

Taxative?

Akkor kérünk egy definíciót az egészséges demokráciáról.

a beteg te vagy, gonosz ven kurva

az a bizonyitek a bajokra hogy eljaras van folyamatban )))
ez olyan avos logika, ha maga artatlan lenne nem tartoztattuk volna le! na valljon csak szepen

Viszont az osztrákok tudták miért nem a csehekkel léptek duális monarchiába.

Érv nincs, egy görcsösen elismételt állítás van.

A szabad sajtó és a civil szféra mozgástere hiányzik neki a jogállamból, (amelynek egyébként nincs jogi leírása). A szabad sajtó hiányát nyilván bemondás alapján 'tudja', hiszen magyarul nem beszél, tehát maga nem képes a magyar sajtó állapotát megtapasztalni. Így aztán európai szinten attól függ a magyar sajtó szabadságfoka, hogy a 'biztosok' melyik magyar politikus bemondásának hisznek. A hatvanezer bejegyzett szervezetet kitevő magyar civil szféra mozgástere pedig természetesen annak a tízegynéhány nemzetközi szervezetnek a mozgásterétől függ, akiknek, ó borzalom, nyilvánosságra kell hozniuk, hogy mennyi pénzt kapnak külföldről a magyarországi ténykedésükhöz.

Jourováék és hazai ellenzéki kebelbarátaik azt hiszik, hogy mi teljesen hülyék vagyunk, (amit egyébként őszintébb pillanataikban ki is szoktak jelenteni).

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés