Sussexék igazsága és az új feudalizmus

Mára minden elképzelhető szempontból kielemezték az elhíresült, Oprah Winfrey celebrálása mellett készült interjút Sussex hercegével és hercegnéjével. A beszélgetés éles fénnyel világít rá a nyilvánosság működési mechanizmusaira, üzenete általánosabb érvényű annál, mint hogy egy királyi családtag esetleg érdeklődött a születendő Archie bőrszíne felől. Kiderül belőle, hogy állítólag az angol királyi család hideg, embertelen, elidegenedett a valóságtól, és erőteljesen jelen van benne a rasszizmus. A hercegné nem tudta ezt előre, senki nem készítette fel arra, mivel jár a Windsor-családba beházasodni, ő meg elfelejtett ráguglizni az esküvő előtt.

Az interjú oktatófilmbe illő példája a néző érzelmi manipulálásának. A ruhák, a sminkek, a könnyek, a beállítások, a megdöbbent riporter, a felvetett, de a kérdező által érdemben nem bolygatott problémák, az erőltetett párhuzam a herceg tragikus sorsú édes­anyjával, Diánával – egyszerűen mesteri! Ez azonban nem műfajteremtő újdonság. Miként az a képmutatás sem, amellyel a hercegi pár azt próbálja elhitetni, hogy rettegve félti a magánszféráját, miközben a legbizalmasabb családi eseményekről maga számol be tízmilliók előtt. Annak idején Diána hercegné is kedve szerint használta a bulvársajtót, amíg aztán nem tudta megfékezni az általa is elszabadított erejét. Az ettől való félelemből okszerűen következne a hercegi pár döntése, miszerint önmagukat – hivatalos kötelezettségeiktől megszabadulva – életük végéig celeblétre kárhoztatják?