az emberek százezerszám járnak a Városligetbe, és nem a politikai szlogenek, hanem saját tapasztalatuk alapján döntik el, hogy ami a Liget projekt révén megvalósult, az jobb vagy rosszabb-e annál, mint ami volt.
S ennek a számvetésnek az eredménye teljesen egyértelmű. Kijönnek az emberek a megújult parkrészekbe, és pártállástól függetlenül azt mondják: jé, ez tényleg jó. A Városliget Városliget maradt: a kultúra és a zöldfelületi kikapcsolódás egész Európában egyedülálló gazdagságú színtere, amely minden megújított elemében, minden látogatója számára többet és jobbat nyújt, mint eddig” – mondta el a kultúrpolitikus.
A főváros a budai várba álmodott egy betonszörnyeteget
Az Új Nemzeti Galériával kapcsolatban a főváros a budai várba tervezett épületet javasolt. A miniszteri biztos döbbenten áll a javaslat előtt, írja az Index: a fővárosnak volt másfél éve, hogy ne csak támadja a Liget projektet, hanem bemutassa azt az alternatívát, amit ő javasol Budapest számára. Erre másfél év masszív „beton helyett zöldet a Ligetbe” kampány után egy betonkolosszust rittyentettek a Várba.
Baán elmondta: „nem tudok mást elképzelni, mint hogy elhitték a saját ligeti szlogenjeiket, miszerint egy kulturális intézmény az egyenlő a betonnal, és ez a fixációjuk köszön vissza a Szent György téri víziójukban. De az iróniát félretéve: egészen dermesztő, hogy a főváros vezetése, nyilvánvalóan hosszas keresés és mérlegelés után azért választotta erre a helyszínre ezt a tervet, mert jónak, sőt kiválónak gondolta. Az már szinte mellékes, hogy