„A koronavírus-járvány visszaszorítása tekintetében kiemelt prioritásunk az oltási kampányok felgyorsítása az Európai Unióban" - fogalmazott. Hozzátette: ennek érdekében meg kell erősíteni az oltóanyaggyártási kapacitásokat, növelni kell a szállítást, és biztosítani kell az oltóanyagellátás átláthatóságát és kiszámíthatóságát. A vezetők a megbeszélésen
kitérnek az oltási igazolványok bevezetésének kérdésére is
– közölte. Michel kiemelte: a nemzetközi kapcsolatok tekintetében az EU prioritása érdekeinek védelme, illetve aktív hozzájárulása a globális jövő alakításához. Hozzátette, az Európai Unió egysége előfeltétele befolyása érvényesítésének. A Földközi-tenger keleti medencéjében Törökország és Görögország, valamint Törökország és Ciprus között kialakult feszültséggel kapcsolatban az Európai Tanács elnöke azt közölte, a júniusi csúcstalálkozón elfogadott zárónyilatkozatban rögzítettek szerint az uniónak fokozatosan, feltételesen és visszafordítható módon kell fellépnie, illetve javítania Törökországgal ápolt kapcsolatait.